Előzetes letartóztatásban marad a Tupý-ügy vádlottja

daniel tupy

Továbbra is előzetes letartóztatásban marad a Daniel Tupý meggyilkolásának ügyében vádolt Adam Puškár – döntött zárt ülésén a Pozsonyi Kerületi Bíróság. Pavol Adamčiak, a bíróság szóvivője megerősítette az információt a TASR hírügynökségnek.

„A Pozsonyi Kerületi Bíróság 2023. október 20-i zárt ülésen elutasította Adam Puškár vádlott panaszát. A döntés jogerős" - tette hozzá a szóvivő. A vádlott előzetesen van, mert tartani lehet a megszökéstől vagy az elrejtőzéstől, vagy attól, hogy más módon kibújik a büntetőeljárás alól.

A döntést azt követően hozta meg a bíróság, hogy Adam Puškár ellen emberölésben való bűnrészesség miatt vádat emeltek. A főtárgyalás november 15-én kezdődik a Pozsony I. Városi Bíróságon. Adam Puškár ügyvédje korábban kijelentette, védence kitart ártatlansága mellett.

Daniel Tupýt 2005. november 4-én este gyilkolták meg a pozsonyi rakparton (Tyršovo nábrežie), egy parkban. A diákot a ligetfalui (Petržalka) Duna-part közelében egy késsel és boxerrel felfegyverkezett férfiakból álló csoport támadta meg. Az incidensben többen megsérültek.

A bűncselekmény komoly reakciókat váltott ki, sokan elítélték az erőszakot és a neonácizmus megnyilvánulásait. A rendőrség korábban az alvilági szálat is vizsgálta. Az ügyben eredetileg öt ember ellen emeltek vádat, egyiküket, Richard H.-t például 10-től 15 évig terjedő börtönbüntetés fenyegette. 2009 júniusában felmentette őket a Pozsony I. Járásbíróság.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?