Előkerült a romakártya?

A nagymihályi roma közösség el is határolódott a gyilkosságtól, részvétüket fejezték ki az áldozat hozzátartozóinak (Július Dúbravay felvétele)
Pozsony |

A nagymihályi gyilkosság komoly hullámokat vetett a szlovákiai belpolitikában, a szakértők szerint azt sem lehet kizárni, hogy a küszöbön álló választási kampányban a romaellenes témák is hangsúlyosak lesznek.

Robert Fico, az ellenzéki Smer elnöke a TA3 hírtelevízió vitaműsorában vasárnap arról beszélt, szerinte bizonyos politikusok és az általa „liberálisnak” nevezett sajtó nem szentel annyi figyelmet a nagymihályi gyilkosságnak, mint a Vár úti terrortámadásnak, amely az LMBTQ-közösség tagjai ellen irányult. Úgy véli, mindezt azért, mert a nagymihályi Erika meggyilkolásával gyanúsított fiatal férfi roma nemzetiségű. Grigorij Mesežnikov politológus, a Közéleti Kérdések Intézetének (IVO) elnöke a Smer vezetőjének kijelentéséről elmondta, elítélendő, ha valaki az egész közösségre vonatkoztat egy bűncselekményt, amit az adott csoportnak az egyik tagja követett el. Ráadásul a nagymihályi roma közösség el is határolódott a gyilkosságtól, részvétüket fejezték ki az áldozat hozzátartozóinak.

Mesežnikov rámutat, a nyíltan szélsőjobboldali ĽSNS-en kívül a Smer vezetője is már a kezdetektől fogva romaellenes húrokon játszik. „Szinte rasszista módon közelítette meg ezt a problematikát” – emlékeztetett a szakértő. Fico például már 2000-ben arról beszélt, szerinte 2010 és 2015 között Szlovákiában 1,2 millió roma él majd, akik közül 800 ezer szorul szociális juttatásokra. Valójában azonban az ún. Roma Atlasz szerint az országban ma hozzávetőlegesen 440 ezer roma él.

A politológus szerint Fico romaellenes kijelentései három okra vezethetőek vissza. Első helyen valószínűleg az szerepel, hogy a közösség elleni előítéletekre építve szeretné megszerezni bizonyos választók támogatását. „A második, hogy szerintem Robert Ficónak személyesen vannak a romákkal szemben előítéletei” – tette hozzá azzal, a politikus megnyilatkozásaiban ez már régóta megfigyelhető. A harmadik ok pedig, hogy a Smer mint párt nem foglalkozik a romák problémáival olyan formában, hogy magának a közösségnek a szavazatait szerezze meg. A szakértő szerint ugyan a baloldali pártok, mint amilyennek a Smer is tartja magát, a roma közösség helyzetének javítását is a céljai között tudhatná, azonban Robert Fico pártja mégis inkább olyan szociális intézkedéseket preferál, amelyek nem a kérdéses csoportnak kedveznek. „Fico bizonyos kijelentései az SNS-es politikusok megnyilatkozásaival vethetőek össze” – mondta Mesežnikov. A politológus szerint az sem zárható ki, hogy a valószínűsíthető előrehozott parlamenti választás előtti kampányban éles romaellenes üzenetek jelennek meg.

Ravasz Ábel korábbi romaügyi kormánybiztos, akit a tisztségébe a Híd jelölt, arról beszélt, az elmúlt négy évben szerencsére nem voltak nagyobb romaellenes megmozdulások. „Viszont azt, hogy a választási évben ilyenre sor kerül, biztosra lehetett venni” – mondta. Ravasz arra hívta fel a figyelmet, magát a nagymihályi gyilkosságot a roma vezetők közül is sokan elítélték. „A közösség több vezetője pedig azt is elutasította, hogy a kollektív bűnösség elvét érvényesítsék a romákkal kapcsolatban. Vagyis azt, hogy egy roma által elkövetett gyilkosságért az egész közösséget tartsák vétkesnek” – mutatott rá. Szerinte az is fontos, hogy a közösség tagjai megmutatták, nem félnek a szélsőségesektől. „A Kotlebáék által Nagymihályra szervezett megmozdulás ellen tiltakoztak a romák is. Így fejezték ki, nem hagyják magukat megfélemlíteni” – tette hozzá. Arról is beszélt, bár a roma aktivisták felléptek a konkrét ügyben, a közösséggel egyébként nem ellenséges politikai erők nem igazán hallatták a hangjukat, nem álltak ki a romák mellett. „Az lenne a jó, ha a fősodorbéli politikai erők is kiállnának a romák mellett, és nem csak a közösség tagjainak kellene önmagukat megvédeniük a szélsőségesekkel szemben” – tette hozzá.

Az IVO a társadalomnak az egyes kisebbségekhez való hozzáállását is kutatja. A közvélemény-kutatásokban a válaszadóktól azt kérdezik, miként reagálnának arra, ha egy adott kisebbség tagja költözne a szomszédjukba. Eszerint 2022-ben a lakosság 72 százaléka úgy nyilatkozott, zavarná őt, ha romák költöznének a közelükbe. Ez egyébként a vizsgált kisebbségekre vonatkozó számok közül a legmagasabb érték. A muzulmánokkal 66 százalék, a más bőrszínű emberekkel kapcsolatban 32 százalék nyilatkozott így.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?