Elnézőbb lesz az Agrárkifizető Ügynökség

Jaroslav Jánoš
Pozsony |

Az Agrárkifizető Ügynökség (PPA) végre felhagy az agrártámogatásokat igénylőkkel szemben eddig alkalmazott értelmetlen szigorral, amikor a legkisebb hibáért is az összes támogatás folyósítását blokkolta, veszélybe sodorva a vállalkozások puszta fennmaradását.

A szlovákiai gazdák már hosszabb ideje figyelmeztettek az Agrárkifizető Ügynökség előző vezetése alatt elterjedt korrupcióra, az agrártámogatások átláthatatlan, baráti alapon történő szétosztására, és ezzel párhuzamosan a többi gazdával szemben alkalmazott értelmetlen szigorra. Az ügynökség az utóbbiak esetében ugyanis a legkisebb hibát is szigorúan büntette, az összes támogatást leállítva az adott vállalkozásnak.

Többek között ennek is szeretne véget vetni az ügynökség új vezetése. „Ha a támogatást igénylő vállalkozásnál hiányosságot találtak, a PPA eddig az adott vállalkozásnak folyósított összes támogatást felfüggeszthette arra az időre, amíg nem orvosolták a mulasztást. A PPA korábban gyakran élt ezzel a jogával, akár évekre felfüggesztve a támogatások merítését olyan forrásokból is, amelyek a mulasztással egyáltalán nem függtek össze” – mondta el Ladislav Ďurkovič, az Agrárkifizető Ügynökség szóvivője.

Jaroslav Jánoš, a PPA vezérigazgatója szerint emiatt a vállalkozások puszta fennmaradása is veszélybe kerülhetett, ezért felhagynak az eddigi gyakorlattal. „Úgy döntöttünk, hogy az összes igénylővel szemben csak olyan szankciókat alkalmazunk, amelyek arányosak az elkövetett hiányosságok mértékével. Ha az igénylőnek tartozása van az ügynökséggel szemben, akkor ehhez elegendő az adott összeg legfeljebb duplájának megfelelő támogatást visszatartani” – tette hozzá Jánoš, aki szerint az összes támogatás leállításának nincs értelme. A földművelésügyi tárca Jánoš szerint már dolgozik azon a jogszabályjavaslaton, amelynek köszönhetően az ügynökségnél alkalmazott új szabályokat törvényileg is szabályoznák.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?