Elnapolták a holt lelkek ügyét

Pozsony. Ügyészi fellebbezés miatt tegnap meghatározatlan időre elnapolták az ún. holt lelkek ügyét.

Pozsony. Ügyészi fellebbezés miatt tegnap meghatározatlan időre elnapolták az ún. holt lelkek ügyét. Ivan Lexa, a titkosszolgálat (SIS) volt igazgatója három beosztottja közreműködésével 1995 és 1997 között 12 nem létező személyt vett fel a SIS-hez, s az ő bérükből és jutalmaikból a négy vádlott közel négymillió koronára tett szert. A zárt ajtók mögött folyó tegnapi ülésen az ügyész először azzal állt elő, hogy a bíróság nem kérte egyes dokumentumok titkosítási fokának megváltoztatását. A bírónő szerint a bíróság erre nem köteles. Ezután a pozsonyi kerületi ügyész a bírónővel törvényt ülő bírót elfogultsággal vádolta meg, amiért részt vett Ivan Lexa szabadlábra helyezésében. A kerületi ügyész panasztételéről csak a Legfelsőbb Bíróság dönthet, ezért kellett meghatározatlan időre elnapolni a tárgyalást. (TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?