Elkezdődött a visszaszámlálás

Lipcsey György: Székek, 1999 Tomáš Sabo felvételeA hatáskörök átruházásáról szóló törvény parlamenti elfogadása után azt a napot várjuk, amikor a változások érvénybe lépnek. Tartunk az újtól, mert az évtizedek alatt beidegződött „rend” megváltoztatása vélhetőleg alapos káoszt fog okozni. Pedig csak akaratunk fokozottabb érvényesítéséről és eredményesebb végrehajtásáról van szó. Ennek zálogát a létrejövő önkormányzatok jelenthetik, ezek a képviselő-testületek döntenek majd arról, hogy mit tartanak szükségesnek és mit nem, a célokat hogyan, milyen munkatársakkal kívánják elérni. Már a kezdeti időszakban feszültségre adhatnak okot a többségben lévő szlovák és a minden bizonnyal kisebbségbe szoruló magyar képviselők eltérő elvárásai. Ez legmarkánsabban a kulturális szférában mutatkozhat meg. Ezért egyre inkább előtérbe kerülnek a szlovákiai magyar kultúra önszervező, önellátó és önfenntartó lehetőségei. Meg tudunk-e felelni ezeknek a kívánalmaknak? – ez nagy kérdés. „Lenni, vagy nem lenni?”

Az önszerveződés legmarkánsabb szlovákiai példája a kassai Thália Színház megalapítása. Elgondolkodtató következtetéseket vonhatunk le nyolcvanéves kirekesztettségünk alatt létrehozott egyetlen hivatásos intézményünk megalakulásának körülményeiből. Az „állam” által alapított intézményeken kívül tudniillik népakaratból és a támogatók pénzéből egyedül a Thália Színház jött létre. Éppen ezért érdemes visszatekinteni megalakulásának előzményeire és körülményeire.

1950-ben létrejött a pozsonyi Faluszínház. 1952-ben a komáromi Magyar Területi Színház is elkezdhette tevékenységét. Szlovákia középső és keleti régiójában hivatásos magyar színház – ki tudja, milyen meggondolásból – nem jöhetett létre. Itt csak amatőr együttesek tevékenykedhettek. Noha e csoportok közül egyesek igen magas művészi színvonalat értek el, nem helyettesíthették a hivatásos intézményeket.

A helyzet tarthatatlan volt. 1959-ben az akkori állampárti központi bizottság kilátásba helyezte egy kassai székhelyű magyar színház megalapítását. Az 1960-as közigazgatási reform után megalakult „nemzeti bizottság” egyebek között azonban ezt az ígéretét sem teljesítette. 1963-tól számos kérvény, javaslat érkezett a járási, a kerületi és a központi pártszervekhez a színházalapítással kapcsolatban. A CsKP XIII. Kongresszusa is foglalkozott az üggyel. A határozatok meghozatalán kívül azonban más nem történt.

Aligha véletlen, hogy az 1968-as társadalmi és politikai erjedés a kassai magyar színház ügyét is újból felszínre hozta. Hivatalosan a komáromi Magyar Területi Színház vezetése állt elő színházalapítási javaslattal, amelyet támogatott a Szlovák ĺrószövetség Magyar Szekciójának és a Csemadok Központi Bizottságának a vezetése is, a remélt siker azonban elmaradt. A valódi szervezés polgári kezdeményezésként 1968 őszén kezdődött. Élére a kassai fiatalokat, elsősorban a főiskolásokat tömörítő Új Nemzedék Ifjúsági Klub és a Magyar Ifjúsági Szövetség állt. Színházat akartunk, ám nemigen tudtuk, hogyan fogjunk a dologhoz. Szerencsés fordulat állt be, amikor Beke Sándor, a komáromi MATESZ fiatal rendezője vette kézbe a „rendezést”. Ügyünk egyre nagyobb hullámokat vert. A mozgolódásra felfigyeltek az államhatalmi szervek is, s megpróbálták kordában tartani. Úgy gondolták, legjobb lesz, ha ők állnak a szervezés élére. A színházalapítási ötletet bekomponálták a kassai kerületi pártbizottság 1969 elején nyilvánosságra hozott „akciótervébe”.

Ez a határozat képezte alapját a Dobos László tárca nélküli miniszter és Miroslav Válek kulturális miniszter 1969. április 11-ei tárgyalásnak, amelynek eredménye azonban nem volt túl biztató. A kulturális tárca mereven elzárkózott az új önálló magyar színház megalapításának gondolatától. Ennek ellenére beleegyezett, hogy a komáromi Magyar Területi Színház saját költségvetésének terhére hozzon létre egy kassai kihelyezett tagozatot. Megegyeztek abban, hogy Dobos László közbenjár a kassai kerületi szerveknél a szükséges helyiségek és lakások kiutalása érdekében.

A miniszteri tanácskozással kapcsolatban a MATESZ vezetése 1969. május 16-án közölte: bár erkölcsileg támogatja az új színház létrejöttét, nem lát lehetőséget arra, hogy a létrejövő intézményt a komáromi színház költségvetéséből hozzák létre. Dobos László és Dráfi Mátyás, a MATESZ akkori igazgatója a megoldás lehetőségeiről tárgyaltak. Dráfi féltette a MATESZ létét és jövőjét. A tárgyalásokután azonban aggodalmai ellenére megbízta Beke Sándort a kihelyezett tagozat megszervezésével. 1969. május 23-án a MATESZ igazgatója és Schulz György, a Magyar Tannyelvű Ipariskola igazgatója aláírta azt a bérleti szerződést, amelynek alapján a leendő színház az iskola torna- és kultúrtermében kaphatott ideiglenes elhelyezést. Ekkor úgy tűnt, hogy a lényeges akadályok elhárultak a kassai részleg megalakulása elől.

Néhány napon belül elkészültek a s gazdasági számítások. Világossá vált, hogy a MATESZ saját eszközei nem elegendőek a szeptember 1-jén induló, 30 főt foglalkoztató társulat kialakításához. A MATESZ vezetése ezért anyagi támogatást kért a kassai kerületi állami szervektől, amelyet azok visszautasítottak. Ez azt eredményezte, hogy a MATESZ igazgatója 1969. június 12-én a kassai részleg megalapítása érdekében tett minden addigi intézkedését visszavonta, és az állami támogatás hiányában nem járult hozzá a kassai tagozat létrehozásához.

Több mint 30 év távlatából világos, hogy kemény taktikai harc zajlott a kormány tárca nélküli minisztere által támogatott MATESZ-vezetés és a színházalapítást ellenző kulturális minisztérium, valamint a kassai kerületi szervek között. Ennek csaknem az lett a következménye, hogy a kassaiak, valamint a kelet- és közép-szlovákiaiak elbúcsúzhattak színházalapítási álmaiktól. A hatalom azonban rosszul számított. A kérdés átkerült a felháborodott fiatalság, elsősorban a MISz kassai szervezetének kezébe. A többségében egyetemistákból álló tagság Beke Sándor ötletei alapján elérte, hogy a lakosság levelek százaival ostromolja az illetékeseket és a MATESZ vezetőit, színházat követelve. Ekkor már önálló színház létrehozásáról volt szó. A „klubosok” 1969 júniusában a kassai magyarok között kiosztott 3 ezer kérdőívre kapott 2.746 igenlő válasszal igazolták a követelések megalapozottságát. A közvélemény-kutatással egy időben aláírásgyűjtésre is sor került, amely 1969 július elején Gombaszögön a Csemadok Országos Kulturális Ünnepségén csúcsosodott ki. Az ott összegyűjtött mintegy 35 ezer aláírás nyomós érv volt Dobos László kezében a szükséges jóváhagyások kicsikarásához. Július 7-én Dráfi Mátyás újból beleegyezését adta a kassai részleg megalapításához, és kinevezte Bekét a társulat művészeti vezetőjévé. A pénzügyminisztérium ugyanezen a napon engedélyezte a kulturális tárcának, hogy az túllépve költségvetését, anyagilag is hozzájáruljon az intézmény létrejöttéhez.

1969. augusztus 15-én a komáromi Magyar Területi Színházban közvélemény-kutatás zajlott, célja a kassai társulatba jelentkező színészek kiválasztása volt. Gombos Ilona, Lengyel Ferenc, Váradi Béla, Szabó Rózsi, Csendes László és Gyurkovics Mihály voltak azok, akik hajlandóak voltak Kassára költözni. Kovács József szervezőtitkárnak szegődött, de nemsokára színészként folytatta, Gál Sándor pedig dramaturgként erősítette a társulatot. 31 alkalmazottal indult a színház tevékenysége. A hivatali ügyeket Kassán intézték, a próbák Komáromban folytak. A korábban támogató aláírásokat gyűjtő kassai fiatalok a színészekkel saját kezűleg építették át a bérbe vett tornatermet. Október 2-án a kulturális minisztérium művészeti főosztálya beleegyezését adta Beke Sándor igazgatói kinevezéséhez, majd október 6-án jóváhagyta a színház „Vox humana“ elnevezését. Ugyanez a főosztály négy nappal később visszavonta Beke igazgatói kinevezését, de tudomásul vette művészeti vezetői státusának fenntartását. Október 31-én Válek két helyettese, M. Andráš és V. Choma betiltotta a Vox Humana Színház elnevezés használatát, de rábólintott a Magyar Területi Színház Thália Színpada elnevezésre.

Az újdonsült „Thália Színpad” művészei eközben Goldoni Két úr szolgája című komédiájával már javában készültek az első bemutatóra, amelyre 1969. november 29-én Gömörhorkán került sor. A következő hónapok megfeszített művészi munkával teltek. A társulat bemutatta Gál Sándor Szürke ló című mesejátékát, Ibsen Kísértetekjét, Cocteau Rettenetes szülőkjét, Brandon Charley nénje című vígjátékát és Wilde Hazudj igazat című művét.

1970. március 12-én Dráfi Mátyás hivatalosan is közölte a kulturális minisztériummal, hogy március 1-jén a Thália Színpad elkezdte kassai székhelyű tevékenységét. A színház azonban ismét pénszűkébe került. 1970. szeptember 3-tól újabb pénzgyűjtés indult. Ám az „emberarcú szocializmus“ felszámolásának időszakában ez már ellenforradalmi tevékenységnek minősült, és némi rendőrségi „ráhatásra” félbeszakadt. A Vox humana feliratot pedig 1971. január 13-án távolíttatta el a kulturális minisztérium a színház plakátjairól és dokumentumairól.

Az önállósításra vonatkozó újabb kisérletre csak 1989 augusztusában kerülhetett sor, amikor Máté László akkori kerületi tanfelügyelővel felkerestük a kulturális miniszter helyettesét, aki megfontolandónak találta kezdeményezésünket. Ennek ellenére csak az időközben bekövetkezett társadalmi változások tették lehetővé, hogy a miniszterhelyettes, továbbá Beke Sándor, a komáromi MATESZ igazgatója és jelen sorok írója 1990. május 5-én aláírhatta azt a dokumentumot, amely 1990. július 1-jei dátummal kimondta a kassai társulat kiválását komáromi anyaszínházából, és lehetővé tette az önálló Thália Színház megalapítását.

Intézményünk közadakozásból és közakaratból jött létre. Fennmaradása művészeink és többi alkalmazottunk áldozatos munkájának és közönségünknek köszönhető. Ez a több évtizedes kapcsolat bátorít bennünket arra, hogy támogatásért újból publikumunkhoz forduljunk. Nyolcvan évvel ezelőtti kiűzetésünkért Thália kassai templomából mindmáig semmiféle elégtételt nem kaptunk. Reméltük, hogy 1993-ban szerzett, átépítés alatt álló hajlékunk szerény, de igazi otthont jelent majd számunkra. Ez az álmunk a közigazgatási reform életbelépésével veszélybe került. Biztonságot csak az építkezés befejezése és sürgős visszaköltözésünk jelenthet. A munkálatokhoz szükséges összeg összegyűjtése munkatársaink és színpártolóink önbecsülésének bizonyítéka. Ajánljuk magunkat az Önök figyelmébe !