Elkerülhetők a tyúkperek

Érsekújvár. A városban tavaly novembertől működik a békéltető tanács, amelynek célja, hogy elejét vegye az emberek közötti konfliktusok elmélyülésének. A szolgáltatást még senki sem kérte, a pereskedők inkább a polgármesterhez vagy a bírósághoz fordulnak.

Érsekújvár. A városban tavaly novembertől működik a békéltető tanács, amelynek célja, hogy elejét vegye az emberek közötti konfliktusok elmélyülésének. A szolgáltatást még senki sem kérte, a pereskedők inkább a polgármesterhez vagy a bírósághoz fordulnak.

„Az érsekújvári békéltető tanács segélynyújtó, civil szervezet, a lévai tanács kihelyezett tagozataként működik. Nyugat-Európában ennek a formának nagy hagyományai vannak és a polgárok is szívesen veszik igénybe ezt a szolgáltatást, nálunk azonban még újdonságnak számít“ – nyilatkozta lapunknak Nagy Imre, az Érsekújvári Járási Hivatal elöljáró-helyettese, a testület tagja, aki a vitázó feleket a tanácshoz küldi, javaslatát azonban többnyire azzal hárítják el, hogy idegenek előtt nem szívesen beszélnek a problémákról“ – hárították el a kezdeményezését.

„A tanács küldetése, hogy a szomszédok egymás közötti viszályait oldja meg, mielőtt a konfliktus elmélyül. Az eljárás akkor indul meg, amikor a felek jelzik, hogy vitás kérdéseik vannak egymással. A tanács tagjai meghallgatják az érintetteket, megpróbálják egy asztalhoz leültetni őket, közösen megbeszélni a problémát és kölcsönösen elfogadható megoldást találni. Ehhez azonban az kell, hogy az érintetteknek szándékában álljon a békülés” – mondta Nagy, aki inkább azt tapasztalja, hogy éppen ez a szándék hiányzik. Az emberek a tyúkperekkel először a polgármesterhez fordulnak, ha nem érnek el eredményt, következik a járási hivatal, majd a bíróság. Holott, ha a tanács szolgáltatásait igénybe vennék, lehet, hogy elkerülhetnék a hosszadalmas, kellemetlen folyamatot“ – fűzi hozzá Nagy Imre.A tanácshoz bárki fordulhat írásban vagy személyesen minden hónap első keddjén. A tanács szolgáltatása ingyenes. (km)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?