Elhúzódik Krasznahorka várának felújítása

Pozsony/Krasznahorka |

<p>Krasznahorkaváralja. Tovább tart a krasznahorkai vár felújítása, mint azt Daniel Krajcer, az előző kulturális miniszter vélte 2012 márciusában, a tűzeset után.</p>

„A vár felújításának teljes költségét még nem lehet meghatározni. Az eddigi költségek 1 173 478,07 eurót tesznek ki” – közölte Silvia Turnerová, a Szlovák Nemzeti Múzeum PR-menedzsere az infoRožnava.sk hírportállal. A menedzser elmondta, a múzeum és a biztosító közötti tárgyalások még nem zárultak le, január 21-ig a biztosító kétmillió eurót utalt a Szlovák Nemzeti Múzeum számlájára. A vár felújítására szervezett közadakozás 2014. március 13-án zárul le, eddig 173 ezer euró gyűlt össze. „Egyelőre azt sem tudjuk megmondani, mikor látogatható újra a vár, mivel még a műemlékek vizsgálata sem fejeződött be, és a felújítási munkák tervdokumentációja sincs készen” – mondta Silvia Turnerová, de hozzátette, a vár egyes részeit külön-külön nyitják meg: először az alsó és a középső részt. Turnerová közölte, a Szlovák Nemzeti Múzeum nem mulasztotta el a tűzvédelmi intézkedéseket: háromhavonta folyamatosan elvégezték. „A tűzvédelmi intézkedések betartását vizsgálta az Állami Tűzvédelmi Felügyelet rozsnyói járási igazgatósága is. A vár körül 1050 négyzetméteren fokozatosan irtották a bozótot. A várhegyen nem lehet kaszálni, mivel sziklás a terep” – magyarázta Turnerová. A vár körüli növényzetet azért sem távolíthatják el teljesen, mert az rögzíti a talajréteget, amelyben a közműhálózat, valamint a villámhárító van. (iR, za)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?