„Elég volt Ficóból!” – a kormány lépései ellen tüntettek Pozsonyban

tuntetes

Az ellenzéki pártok pozsonyi tüntetésén több ezer ember tiltakozott a kormány lépései ellen.

A tömeg Pozsonyban azt skandálta, „Elég volt Ficóból!”. A tüntetés helyszíne, az Sznf tér gyakorlatilag megtelt, akár tízezer ember is összegyűlhetett. A megmozdulás első szónoka a KDH parlamenti képviselője volt.

Rengetegen jöttek el az ellenzék pozsonyi tüntetésére. Ahogy az olvasónk által röviddel 18 óra után készített képeken is látszik, az Sznf téren a tömeg egészen a történelmi Vásárcsarnok előtti térig ér.

Galéria

A kormány által félreállítani szándékozott rendőrök nevében az egyikük felesége szólt a tömeghez. Azt állítja, a tisztességes rendőröket úgy is meg akarták félemlíteni, hogy a feleségeik képét küldték el nekik.

A színpadon a fiatalok, az ellenzéki pártok ifjúsági szervezeteinek közös nyilatkozatát is felolvasták.

Galéria

A tömeg azt skandálja, „Ficót a börtönbe!”, „Nem maradunk csendben!”. A színpadon felszólalt Branislav Gröhling, az SaS ellenzéki párt parlamenti frakcióvezetője. A tömeg Peter Pellegrininek, a Hlas elnökének neve hallatán azt skandálja: „Csicska!”

Gröhling egyebek mellett arról is beszélt, meg kell akadályozniuk, hogy Pellegrini államfő legyen. „A mi államfőnk Ivan Korčok” – jelentette ki. A tömeg Korčok nevét skandálta.

Végül Michal Šimečka, a Progresszív Szlovákia (PS) elnöke szólt a tömeghez, aki szerint a pozsonyi megmozdulásra 20 ezren jöttek el. A tömeg felett több drón is figyeli a megmozdulás résztvevőit, minden bizonnyal ezen felvételek alapján lehet megbecsülni a tömeg nagyságát. Šimečka arra is emlékeztetett, húsz további városban is tüntetés zajlik.

Šimečka a pódiumon arról beszélt, a PS, a KDH és az SaS ugyan sok mindenben nem ért egyet, de a demokrácia érdekében együtt fognak működni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?