Elég lehet a kevesebb is

Pozsony. Kevés lesz az influenza elleni szérum ebben az évben, állítják egyes gyógyszergyártók. A betegség ellen közel 1,3 millió embert kellene beoltani, főleg időseket, gyermekeket, szív- és érrendszeri, valamint légzőszervi betegségekben szenvedőket.

Pozsony. Kevés lesz az influenza elleni szérum ebben az évben, állítják egyes gyógyszergyártók. A betegség ellen közel 1,3 millió embert kellene beoltani, főleg időseket, gyermekeket, szív- és érrendszeri, valamint légzőszervi betegségekben szenvedőket. Mivel a szérum egyik amerikai gyártója idén kiesett, több európai gyártó is az amerikai piacra dolgozik. Az országba várhatóan mintegy 550 ezer adag szérumot hoznak be idén. A Közegészségügyi Hivatal tavalyi adatai szerint azonban elképzelhető, hogy ez a mennyiség is ki tudja elégíteni a hazai igényeket, tavaly ugyanis alig 570 ezer ember élt a védőoltás adta lehetőséggel. Szlovákiában általában három gyártó készítménye kapható. „Tavaly mintegy 100 ezer adag behozott szérum megmaradt” – tájékoztatta lapunkat Miroslav Kotek, az egyik gyártó, a GlaxoSmithKline képviselője. Ugyanakkor elismerte, hogy a madárinfluenzáról és az esetleges világjárványról szóló hírek növelhetik a keresletet. Az egészségügyi minisztérium szerint oltóanyagból lesz elég, nem kell hiánytól tartani. „A kereslet csak lassan növekszik, ezért felesleges nagy mennyiségű szérumot tartalékolni – tájékoztatta lapunkat Eva Slováková, a tárca sajtóosztályának munkatársa. – Ha a piacon hiány mutatkozna, a szérumot rendkívüli behozatallal pótolni lehet.” (l-p-j)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?