Együtt Európában, együtt Európáért

Párkány. Diplomáciai nagyüzem volt húsvét hétfőt követő kedden a Duna-parti kisvárosban. A címben szereplő nemzetközi konferenciát ugyanis nem kisebb személyiségek tisztelték meg jelenlétükkel, mint Szlovákia és Magyarország külügyminisztere, Eduard Kukan és Kovács László.

A két ország diplomáciájának vezetői a Magyarország és Szlovákia közti együttműködésnek az uniós csatlakozás adta új, minőségileg lényegesen jobb, ám követelményeiben igényesebb formáit emelték ki. Kovács László szerint immár nemcsak szomszédok, de szövetségesek is leszünk, katonailag és főképp gazdaságilag. A magyar külügyér kifejtette: mindkét állam érdekelt abban, hogy a visegrádi négyek gazdasági együttműködése is fejlődjön, s ebben óriási szerepet kapnak az eurorégiók. Alapjában egyezik a két ország uniós politikája is: azt szeretnék, ha az új tagállamokat a korábban csatlakozottakkal azonos jogok illetnék meg, és ezt szeretnék belefoglalni az unió most készülő alkotmányába is.

Kovács az eurorégiók kapcsán szólt az egyik legfontosabb gazdasági-közlekedési ütőér, vagyis az észak-déli, a Balti-tengertől az Adriáig húzódó autópálya kiépítéséről is, amely a Budapest-Pozsony útvonalra, az M1-es autópályára kapcsolódna rá. Fontosnak tartja a Miskolc-Kassa autópálya megépítését is, s hogy a térségben maradjunk, pozitív példaként említette a nyíregyházai ipari parkot is. Azért viccesen megjegyezte: egy kicsit irigyel bennünket a nálunk frissen letelepedett autógyárak és az épülő ipari parkok miatt. Több magyarországi befektetést sorolt a magyar külügy főnöke – győri Audit, a komáromi Nokiát és az esztergomi Suzukit – amelyek a munkanélküli szlovákiai magyaroknak is enyhülést hoztak, de hát ezt eddig is tudtuk.

Eduard Kukan sem maradt el a pozitívumhalmozásban: dicsérte a Vág-Ipoly Eurorégió munkáját, az Ipolyon újjáépülő hidakat, na és persze az Ipolyság-Drégelypalánk közti vasútvonal felújítását sem hagyta ki. Mindketten hangsúlyozták, hogy milyen régi és jó barátok ők. Kovács nagyon örül, hogy Kukan mégsem lesz államfő, mivel külügyminiszterként továbbra is együttműködhetnek. Siettek leszögezni: a státus- ill. kedvezménytörvény ebben a formájában már nagyon rendben van, teljes mértékben igazodik az unió jogrendjéhez. Közölték: a magyar-szlovák kapcsolatokat nem befolyásolja majd döntően az, hogy ki lesz Szlovákia államfője. Mindkét külügyminiszter megkönnyebbült, hogy immár nem az ő feladatuk a megegyezés Bős-Nagymaros ügyében, szidja inkább a szakmabelieket a nép.

A vállalkozók közül a párkányi Kappa cég vezérigazgatója, Luboš Lopatka ecsetelte az uniós tagság gazdasági előnyeit, s közölte, a gyár idén több tízezer eurós minőségi fejlesztésbe kezd – ami szintén kiváló és dicsérendő, csak halkan kérdezzük: ugye nem jár további elbocsátásokkal? Fórián István, a Suzuki Magyarország vezérigazgató-helyettese valóságos közép-európai autógyártó paradicsomot vázolt fel a hallgatóságnak, amely pár éven belül kézzelfogható valósággá lesz. Ehhez is nagyon jól jönne a dorogi út tehermentesítése, a párkányi logisztikai adottságok, vasút, teherkomp, stb. kihasználása, ami segíthetné, hogy a beszállítók rugalmasan, felkészülten szolgálhassák ki az óriáscégeket. A Suzukiban eddig is több mint félezer szlovákiai magyar dolgozott, s mint azt Fórián hangsúlyozta: ugyanolyan bérért, mint az anyaországiak. Idén több milliárd forintos fejlesztésbe kezdenek, s ez további 700 munkahelyet jelent majd. Ján Oravec, a vendéglátó polgármester szerint igyekezni kell, hogy a Mária Valéria híd ne csak formálisan kösse össze a két országot, reméli, hogy a csatlakozás után a vámelőírások egyszerűsödésével a gazdasági fellendülés és az árucsere-forgalom is nagyobb lesz, de ehhez még az ipari park ügyében lobbizni kell. Knapp János Pál, Esztergom alpolgármestere ismertette az Ister-Granum Eurorégió keletkezését, céljait és szerepét. Kiemelte az esztergomi önkormányzat segítségét, például az önerő fedezését nagyobb volumenű pályázatokhoz. Már van régiós parlament 8 szakmai bizottsággal, van Lánchíd- és Hidak a határon program is, informatikai és nonprofit portál indul. Kérte a két külügyminisztert, hogy segítsenek egy Esztergom-párkányi vállalkozói-logisztikai övezet kialakításában, s hassanak oda, hogy a teherkomp mihamarább járhasson a két város közt. Az eurorégió munkáját rendkívül megnehezíti a két ország jogrendszere közti eltérés: emiatt már hónapok óta húzódik a bejegyzés, és ez lassan a pályázati munkát is ellehetetleníti. Épp ezért kezdeményezik egy magyar-szlovák kodifikációs alkotmányjogi tanács megalakítását – ebben is számítanak Kukan és Kovács urak támogatására. Himmler György a párkányi civil szektor nevében tartott előadást, kiemelte, hogy a térség Civil Parlamentjének munkáját már több mint egy éve szintén a bejegyzési nehézségek akadályozzák. Emiatt kénytelenek az ombudsmanhoz fordulni. Meszes Balázs az esztergomi Civil Kerekasztal ügyvivője az esztergomi civil szerveződések tevékenységéről beszélt, kiemelve a rendszeresen tartott civil börzék gyakorlati hasznát. A résztvevők szeretnék elérni, ha a Balti-tengert az Adriával összekötő autópálya a térségen keresztül haladna, hiszen ehhez itt minden feltétel adott. A két külügyminiszter erre kitér#en válaszolt, de hát reménykedjünk...

S hogy mikor lesz végre Szlovákiának budapesti nagykövete? Eduard Kukan annyit mondott: őt zavarja a legjobban, hogy még nincs, eddig négy jelöltjük volt, ám egyik sem felelt meg maradéktalanul. Azt megígérte: a poszt megüresedése után két évvel már biztos lesz utódja Štefan Markušnak, a sorban utolsó budapesti nagykövetnek.

Tehát minden nagyon szép és nagyon jó, ámbár minden rosszmájúságot félretéve azt kell mondjam: nem sok gyakorlati haszna volt ennek a tanácskozásnak. A kávé és a szervezés viszont kitűnőre sikeredett, a két fődiplomatának és vendéglátóiknak még egy kis hintókázásra és útlevél-pecsételtetésre is maradt ideje, na meg egy kortynyi bélai borra a Mária Valéria hídon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?