Egyszerűbb lett a temetés a Covid miatt

Pered-temető
Pered |

Egyszerűsödtek a temetkezési szokások a koronavírus-járvány alatt. Az előírásokat néha nem könnyű betartani, az emberek nehezen fogadják el, hogy a szertartásokon is korlátozások érvényesek.

Tanka Mária 2017-ben a virágboltja kiegészítéseként kezdett temetkezési vállalkozóként is dolgozni. Lányával, ifjabb Tanka Máriával közösen vezetik a boltot. Teljes körű szolgáltatást nyújtanak, intézik a szükséges nyomtatványok, iratok kikérését, felöltöztetik a halottat, elkészítik a ravatalt, megszervezik a sírásást, az elhantolást, egyeztetik az időpontot a pappal, vagy polgári temetés szertartását végző személlyel.

Egyszerűbb igények

A vállalkozó elmondta, a koronavírus megjelenése óta megváltoztak az igények és a szokások abban, hogyan zajlik egy temetés, hogy néz ki egy ravatal. Úgy véli, nemcsak a járványügyi szabályozások miatt, hanem azért is, mert az emberek kénytelenek kevesebb pénzből megélni, egyszerűbbek lettek az igények. „Kevesebb a díszítés, nincs annyi virág, mint a járvány előtt volt, minden szerényebb lett. Három-négy évvel ezelőtt sokan igényeltek különleges virágkompozíciókat, most a legegyszerűbb, néhány szál szegfűből készült csokorral is megelégednek az ügyfelek. Ez valószínűleg az anyagiak miatt is van, de talán azért is, mert a járvány óta minden megváltozott” – vélekedett.

Kevesebb résztvevő

Tanka Mária szerint kevesebben járnak temetésre. A járvány kitörése előtt a távolabbi rokonok, ismerősök is részt vettek a szertartásokon, mostanában csak a szűkebb családi kör tagjai, közeli ismerősök. A közismert személyek, főleg fiatalabbak temetésén most is sokan vannak, de a koronavírus miatt elhunytakén láthatóan kevesebben vesznek részt. A temetkezési vállalkozótól azt is megtudtuk, hogy vannak olyan esetek, amikor a hozzátartozók betegsége miatt kell elhalasztani a temetést, meg kell várni, míg letelik a karantén ideje. „Az a szabály, hogy leghamarabb a halál beállta után 48 órával, de legfeljebb 16 napon belül el kell temetni a halottat, ha hűtve van a test. Ha nincs, három napon belül kell eltemetni. Hamvasztásra legközelebb az érsekújvári krematóriumban van lehetőség. Ez Pereden nem túl gyakori, évente 5-6 alkalommal igénylik. Tavaly nagyjából másfélszeresére nőtt az elhunytak száma az előző évek átlagához képest” – fejtette ki.

Temetés előírásokkal

A most is aktuális előírások alapján csak hatan tartózkodhatnak a halottasház ravatalozójában. „Akik szeretnének bemenni, elköszönni az elhunyttól, azoknak váltakozniuk kell, hogy a hatfős korlátozást állandóan betartsák. A Covid-19 következtében elhunytaknak zárt koporsóban, a halottasház előtt állítjuk fel a ravatalt. A temetés résztvevőinek be kell tartaniuk a kétméteres távolságot” – mondta el Tanka Mária. Úgy véli, nehezen fogadták el az emberek a szabályokat, főleg azok, akik nem estek át a betegségen. Akik elkapták és nehezebb lefolyású betegségen vannak túl, azok könnyebben elfogadják, hogy a temetést is csak korlátozásokkal lehet megtartani. “Főleg a járvány legelején fordult elő, hogy kötekedtek az ügyfelek, de kénytelenek voltak belátni, hogy a rendeleteket a kormány adja ki és mindenkire egyformán vonatkozik, mostanában ez már nem jellemző” – tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?