Közélet

Egyszeri anyagi támogatás a rászorulóknak

Pozsony | Az állam 133 millió eurót szán az infláció okozta áremelkedés miatt nehéz szociális helyzetben lévők támogatására – jelentette be Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter. A rászorulók június végén kaphatják kézhez az összeget.
author
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

2022. április 9. 16:01

család k
Zuzana Čaputová államfő szerint egy négytagú család a tavalyi évhez képest átlagban havi 50 euróval költ többet élelmiszerre és energiára. (Michal Smrčok felvétele)

„A segítséget három csoportra osztják. Az első az anyagi szükséghelyzetben lévő családokat érinti, az ő támogatásukra 5,8 millió eurót szánnak. A második csoportba a gyerekes családok sorolódnak, őket 101,7 millióval támogatják. A harmadik csoportba az alacsony jövedelmű, gyermektelenek kerülnek, őket 25,5 millió euróval segítik” – mondta Krajniak.

100 euró/fő

Az állam részéről egyszeri támogatás kifizetéséről van szó. 100 eurós hozzájárulást kaphatnak a szükséghelyzetben élők, akik megközelítőleg 122 ezren vannak, ezzel mintegy 58 ezer háztartásról van szó. Az eltartott gyerekek szülei egyszeri családipótlék-emelést kapnak – ez körülbelül egymillió, 19 éves és ettől fiatalabb gyereket érint majd.

„Az alacsony jövedelmű szülőnek, ha dolgozik, és a havi bevétele nem éri el a 804 eurót, javasoljuk az adóbónusz 100 euróra történő emelését” – mondta Krajniak azzal, hogy ez körülbelül 258 ezer családot és 468 ezer gyereket érint. Az alacsony jövedelmű, gyermektelen munkaigénylők, az ápolási díjban részesülők, a fogyatékkal élők ápolói, valamint a nyugdíjra nem jogosult nyugdíjaskorúak is 100 eurós támogatásra számíthatnak – tette hozzá a munkaügyi miniszter.

Krajniak elmondta azt is, az inflációs segítséget ő és a pártja a dohánytermékek, az alkohol és a hazárdjátékok után fizetett adó hatékonyabb beszedéséből finanszírozná. A másik, szerinte még járható út az lenne, hogy az idei állami költségvetésben a beruházásokra szánt forrásokat mindaddig befagyasztanák, amíg ki nem derül, a befolyó adóbevételek nagysága mégis lehetővé teszi e tételek feloldását a második fél évben.

Áprilisi tréfa?

Peter Pellegrini, a Hlas elnöke szerint a munkaügyi miniszter által bemutatott segítség nem elégséges. „Az egyszeri 100 eurós hozzájárulás a kiválasztott csoportok számára inkább áprilisi tréfa, mint igazi segítség” – közölte Pellegrini, hozzátéve: az, hogy három és fél hónapos tétlenség után csak ezzel tudtak előrukkolni, csak a kormány teljes tehetetlenségét igazolja. „Ha a kormány képviselői szerint a hat hónapos brutális drágulás után a nyugdíjasoknak, családoknak és munkanélkülieknek fizetett százeurós hozzájárulás megoldás, akkor ez a kormány más bolygón él” – fűzte hozzá a Hlas elnöke.

Az egyszeri támogatás kifizetése helyett Zuzana Čaputová államfő inkább a célzott, rendszeres anyagi támogatás kifizetését részesítené előnyben. Példaként említette a lakhatási támogatás folyósítását, de más rendszerszintű lépésről is beszélt, mint például a rendszeres szociális segély valorizációja az áremelkedés figyelembevétele mellett. „Fontos, hogy a kormány gyorsan és átgondoltan cselekedjen, illetve elegendő forrást használjon fel, hogy a polgárok biztosak lehessenek benne, hogy az állam senkiről sem feledkezett meg” – hangsúlyozta a közösségi oldalán. A drágulás miatt az államfő jövő héten a Szlovákiai Városok Uniójának (ÚMS) képviselőivel is találkozik. Ezt azzal indokolta, hogy a polgármesterek állnak legközelebb az emberekhez, ezért ők ismerik leginkább a lakosok problémáit. Az unió szintén olyan célzott anyagi támogatást követel a legveszélyeztetettebb lakosok számára, amely segít ellensúlyozni a drágulás következtében megemelkedett megélhetési költségeket.

„Az Európai Unió más országaiban közvetlen és rendszeres segély jár az ilyen helyzetekben: az úgynevezett lakhatási támogatás, amely a lakhatási költségekkel arányosan figyelembe veszi a háztartások megemelkedett megélhetési költségeit. Természetesen az ilyen támogatást az emberek – szükség szerint – bármilyen megélhetési kiadásra fordíthatják, nem csak lakhatásra” – magyarázta az államfő. Figyelmeztetett: az áremelkedést elsősorban a gyermeküket egyedül nevelő szülők, a többgyermekes családok és az egyedül élő nyugdíjasok érzik meg. Egy négytagú család szerinte a tavalyi évhez képest átlagban havi 50 euróval költ többet élelmiszerre és energiára. Hozzátette: a legszegényebb háztartások húsz százaléka a bevételei kétharmadát már most csak ételre és lakhatásra költi.

Lex Szlovákia

Az anyagi szükséghelyzetbe került családok megsegítéséről folytatott vita során Pellegrinihez hasonlóan a Smer is egyre gyakrabban használja ki az ukrajnai menekülthullámot, illetve a háború elől menekülők miatt gyorsan elfogadott lex Ukrajna intézkedéscsomagot. Az ellenzék azt követeli a kormánytól, mielőbb fogadjon el egy lex Szlovákia törvényt a drágulás következményeinek enyhítésére, és abból a célból is, hogy minimalizálja azon szlovák állampolgárok számát, akik a drágulás miatt elérik a szegénységi küszöböt, amit az ország medián bérének 60 százalékában határoztak meg.

A felhívásra Eduard Heger kormányfő is reagált, mondván: a kormány nem egy olyan döntést hozott már az infláció által leginkább sújtott lakosok megsegítésére, és a továbbiakban is számos, célzatos intézkedést fog jóváhagyni. Emlékeztetett arra is, hogy a Szlovákiánál sokkal gazdagabb országok sem képesek úgy eliminálni a globális áremelkedés hatását, hogy annak ne legyenek negatív szociális következményei.

Heger szerint a Smer és a Hlas sem mutatott be az elmúlt hónapokban olyan intézkedéscsomagot, amely reálisan fenntartható lenne és konkrét segítséget nyújtana a rászorulóknak. Figyelmeztetett, hogy épp ez a két párt az oka annak, hogy Szlovákia hatalmas államadóssággal nézett elébe a globális koronavírus-járványnak. „Míg jelenleg Szlovákia államadóssága a bruttó hazai össztermék kritikus 60 százalékán van, addig például Csehországban ez csak 40 százalék, így a csehek a növekvő infláció alatt sokkal nagyobb segítséget nyújthatnak a háztartásoknak és a gazdaságnak” – közölte Heger.

(mr, TASR, dp)

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Leyen

A szlovákiai családokkal fizettetik meg az EU destruktív zöldpolitikájának az árát

Matej Mišík szerint elképzelhető, hogy újra kötelező lesz védőmaszkot viselni. (TASR-felvétel)

A minisztérium nem készül újabb lezárásokra, de a maszkviselés kötelező lehet

Eduard Heger Richard Sulík

Heger nem árulta el, lesz-e kormányátalakítás a koalíció fenntartása érdekében

Törökország belegyezett Svédország és Finnország NATO-tagságának támogatásába

Törökország belegyezett Svédország és Finnország NATO-tagságának támogatásába

Új Szó

Miről ír a szerdai Új Szó?

d

KVÍZ: Ismert városok… Na, de tudod, hol vannak?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.