Egyre vonzóbb az adóparadicsom

Pozsony |

<p>Az offshore cégeket érintő szlovákiai és nemzetközi botrányok nem csökkentették az adóparadicsomok vonzerejét a szlovákiai vállalkozók körében. Épp ellenkezőleg, még soha annyi szlovák társaság nem volt bejegyezve az adóparadicsomokban, mint tavaly.</p>

 A tavaly tavasszal kirobbantott, Panama-iratok néven elhíresült offshore-botrány miatt sokan azzal számoltak, hogy ez teljesen átrendezi az offshore cégek világát, elriasztva a vállalkozókat az adóparadicsomoktól. A Bisnode nemzetközi cégminősítő társaság tegnap közzétett elemzése szerint azonban épp az ellenkezője történt. „Az adóparadicsomokban bejegyzett cégek száma tavaly elérte a 4777-et, ami csaknem 80-nal több, mint egy évvel korábban. A tavalyi adat történelmi csúcsnak számít, ilyen sok szlovák cég ugyanis még soha nem volt az adóparadicsomokban” – nyilatkozta Milan Seliak, a Bisnode Slovensko társaság igazgatója.

Kedvelik Ciprust

Az elmúlt egy évben a legnagyobb növekedést Ciprusban mérték: az egy évvel korábbi 917 helyett tavaly már 1066 szlovákiai társaság volt bejegyezve a szigetországban, vagyis nagyjából minden ötödik adóparadicsomba menekülő cég Ciprust választja. Ezzel idén már megelőzte az Egyesült Államokat is, amely az elmúlt öt évben a második legkedveltebb adóparadicsom volt. „Ciprus vonzerejét elsősorban az növelte, hogy mára véget ért az ottani bankválság, vonzó vállalkozói környezetet nyújt és alacsonyak az adók” – mondta Seliak.

Hollandia az első

A külföldre menekült legtöbb szlovákiai cég – összesen 1142 – továbbra is Hollandiában van bejegyezve. Hollandiának két nagy előnye is van. Mivel uniós tagország, az ott letelepedő szlovákiai cégek mentesülnek a forrásadó fizetése alól. Hollandia elsősorban a holdingok számára vonzó, mivel nem kell osztalékadót fizetniük. Az Egyesült Államok egyik vonzereje a névtelenség, ott ugyanis sem a tulajdonosok, sem az igazgatók személye nem kerül be a hivatalos nyilvántartásba, így nem is hozzáférhető illetéktelenek számára. Alacsonyabbak azonban az adók is, ráadásul a cég számára a reklám szempontjából sem mellékes, hogy az USA országjelölést használhatja. Nő azonban az Egyesült Arab Emírségekben bejegyzett szlovákiai cégek száma is, ami elsősorban annak köszönhető, hogy az ország teljes anonimitást szavatol a vállalkozóknak.

Az offshore-törvény

Seliak szerint a most közzétett elemzésük egyik legnagyobb tanulsága, hogy a Fico-kabinet által elfogadott offshore-törvény, amely szigorította az ilyen cégek részvételét az állami pályázatokon, egyáltalán nem vette el a társaságok kedvét az adóparadicsomoktól. „Azon cégek, amelyek továbbra is szeretnék eltitkolni a tulajdonosi hátterüket, a beszállítóikon keresztül vesznek részt az állami tendereken, kikerülve a szabályozást” – mondta Seliak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?