Egyre több szlovákiai nyugdíjas nélkülöz

Egyre több szlovákiai nyugdíjas nélkülöz
Pozsony |

A gazdasági helyzet romlása és az árak növekedése miatt szlovákiai nyugdíjasok százezrei kerültek kilátástalan anyagi helyzetbe. Egyre több nyugdíjas halmoz fel adósságot, miközben a legtöbb adós továbbra is a magyarok által lakott déli megyékben él.

Szlovákiában mára meghaladta a 200 ezret azon nyugdíjasok száma, akik súlyos anyagi helyzetben élnek – derül ki a Statisztikai Hivatal legfrissebb felméréséből. Ez utóbbi szerint a súlyos anyagi helyzetben élők életkörülményeit erősen korlátozza az erőforrások hiánya. Az alábbi tételek közül legalább négy vonatkozik rájuk: hiteltörlesztéssel vagy lakással kapcsolatos fizetési hátralék; a lakás megfelelő fűtésének a hiánya; váratlan kiadások fedezetének hiánya; kétnaponta hús, hal, vagy azzal egyenértékű tápanyag fogyasztásának a hiánya; évi egyhetes, nem otthon töltött üdülés hiánya; anyagi okból nem rendelkezik személygépkocsival, mosógéppel, színes televízióval vagy telefonnal.

„A nehéz helyzetbe került nyugdíjasok tetemes részének fizetési hátraléka van az energiaszolgáltatókkal szemben, nincs elég pénze az élelemre, és ha elromlik a mosógépük vagy a hűtőszekrényük, akkor súlyos problémát jelent számukra ezek pótlása, nem beszélve arról, hogy a téli hónapokban egyre többen képtelenek kifűteni a házukat, lakásukat” – mondta el lapunknak Lenka Buchláková, a FinGO.sk pénzügyi tanácsadó társaság elemzője.

Rezsi és élelem

A Statisztikai Hivatal adatai szerint az átlagos havi öregségi nyugdíj Szlovákiában ugyan 499 euró, nagyjából 213 ezer nyugdíjas azonban csak a minimálnyugdíjat kapja, ami idén 334 euró körül mozog. „Az elmúlt években látványosan megugrott a minimálnyugdíjon tengődők száma, és ez a trend az elkövetkező években is folytatódhat, miközben a gazdasági helyzet javulásával párhuzamosan újra nagyobb sebességbe kapcsolhat az árak növekedése” – tette hozzá Buchláková. A nyugdíjas háztartások éves átlagos kiadásai szerinte 4184 euró körül mozognak, aminek nagyjából a negyedét, vagyis 1053 eurót a rezsiköltségek viszik el. Élelmiszer vásárlására átlagosan 1200 eurót fordítanak, vagyis csak ez a két tétel a nyugdíjasok kiadásainak több mint a felét teszi ki. A nyugdíjasok az átlagosnál jóval nagyobb összeget fordítanak a gyógyszerekre is, csak ez átlagosan 230 eurót visz el évente, míg a közlekedésre 280 eurót fordítanak.

„Nem győzzük hangsúlyozni, hogy az említett számok csak az átlagot tükrözik, hiszen a gyógyszerekre sokan például ennél is jóval nagyobb összeget fordítanak, nem beszélve a rezsiköltségekről, amelyek attól függően is változnak, hogy ki milyen ingatlanban él” – figyelmeztet Buchláková.

Adósságcsapda

A nehéz anyagi helyzettel párhuzamosan nő az adósságot felhalmozó nyugdíjasok száma is. „Az adósságot felhalmozók nagyjából 13 százaléka 65 évnél is idősebb, akik átlagosan 1700 euróval tartoznak” – nyilatkozta Jaroslava Palendalová, az adósságbehajtással foglalkozó Kruk Csehország és Szlovákia Kft. vezérigazgatója, aki szerint a legtöbb adós épp a magyarok által lakott déli megyékben él. Míg az adósságot felhalmozó háztartások 16-16 százaléka, vagyis együttesen nagyjából a harmada Nyitra és Kassa megyében él, Zsolna megyében csupán a 8 százalékuk.

„A felmérésünkből az is kiderült, hogy az adósok több mint fele még el sem kezdte törleszteni az adósságát, és külön problémát okoz az is, hogy a tizedüknek egyszerre több adóssága is van különböző személyekkel és szolgáltatókkal szemben”

– tette hozzá Palendalová. Szerinte azoknak sem szabadna tétlenkedniük, akiknek épp nincs pénzük a törlesztésre. „Minél előbb fel kellene venniük a kapcsolatot azokkal, akiknek tartoznak, mindkét fél számára előnyös egyezséget próbálva meg kialkudni, ha ugyanis hagyják elmérgesedni a viszonyokat, az adós húzza a rövidebbet” – figyelmeztet a Kruk vezérigazgatója.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?