Egyre több az idős beteg

Marek Krajčí
Pozsony |

Szerdán összesen 1191 tesztet végeztek (26 pozitív, 1165 negatív), vagyis most először sikerült egy nap alatt több mint ezer mintát átvizsgálni. Marek Krajčí egészségügy-miniszter elmondta: ez annak köszönhető, hogy már a magánlaboratóriumok is bekapcsolódtak a tesztelésbe, és sikerült összekötni az adatbázisokat is.

Már öten kigyógyultak

A koronavírus-fertőzés (vagy ennek gyanúja) miatt jelenleg 118-an vannak kórházban. Hármukat intenzív osztályon kezelik, 1 beteg pedig lélegeztetőgépen van.

A hivatalosan is megerősített gyógyultak száma viszont ötre emelkedett. Zuzana Eliášová, az egészségügyi minisztérium szóvivője arról tájékoztatott, hogy két újabb személyt engedtek haza a Besztercebányai F. D. Roosevelt Egyetemi Kórházból.

„A betegeket házi karanténba küldték, tegnap pedig megkapták a második teszt eredményét is, amely mindkét személynél negatívnak bizonyult”

– közölte a szóvivő.

Érdekes

A koronavírus számokban

  • Szlovákiában eddig 10 288 tesztet végeztek el összesen. Ebből 426 lett pozitív, és 9862 lett negatív.
  • A 426 fertőzött közül 198 nő és 228 férfi.
  • Kórházi ápolásra jelenleg 118 személy szorul. Közülük 57 személy esetében már megerősítették a megbetegedést, 61 személynél egyelőre csak a gyanú áll fenn.
  • 3 személy szorul intenzív ellátásra, 1 pedig lélegeztetőgépre.
  • 5 ember már hivatalosan is gyógyultnak tekinthető.

Rizikós csoport

Marek Krajčí elmondta: a 26 újonnan regisztrált beteg közül öten 65 évnél is idősebbek, vagyis a veszélyeztetett korcsoportba tartoznak. Az egészségügyi miniszter szerint ez aggasztó adat.

„Ezúton is szeretném felszólítani a lakosokat, hogy tegyünk meg mindent az idős emberek védelméért, hiszen egy olyan kritikus csoportról van szó, mely esetében a vírus életveszélyes egészségügyi állapotot idézhet elő”

– fogalmazott a tárcavezető.

Ugyanakkor meg is köszönte az embereknek, hogy a legtöbben komolyan veszik az állam intézkedéseit.

„A tegnap nyilvánosságra hozott nemzetközi értékelések szerint Szlovákia először a harmadik helyen végzett Izrael és Szingapúr mögött. A listát később frissítették, és a 11. helyre csúsztunk vissza, de a lényeg nem változik, miszerint Szlovákia a legsikeresebb országok közé tartozik a vírus elleni harcban”

– szögezte le Krajčí.

Marek Krajčí

Tárgyalások sora

Csütörtökön a kormány és a parlament is ülésezett, főként a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos gazdasági és egészségügyi intézkedésekről folyt a vita. A kormány elfogadott néhány olyan javaslatot, melyet a miniszterelnök már bemutatott a nyilvánosság előtt. Ilyen például a gazdasági elsősegély egyik pontja, miszerint azon munkáltatóknak, akiknek jövedelme legalább 40%-kal visszaesett, elhalaszthatják a munkavállaló után fizetendő járulékok befizetését. A kormány továbbá elfogadta a roma telepek ellenőrzésével kapcsolatos javaslatot is.

A parlamenti ülést csak a délutáni órákban nyitotta meg Boris Kollár (Sme rodina), a vita az esti órkában is zajlik. A képviselők olyan intézkedésekről tárgyalnak, mint például a 80 százalékos állami bérpótlás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?