Egynyelvűsítene a belügy

<p>Szelektíven értelmezi a törvényeket a belügyminisztérium. Néhány magyar civil szervezet bejegyzése azért késik, mert a hivatalnokok nem hajlandók iktatni a kétnyelvű, szlovák&ndash;magyar elnevezésű társulásokat, holott az államnyelvtörvény erre lehetőséget ad.</p>

Számos kétnyelvű elnevezésű civil szervezet működik már, ám az utóbbi időben a belügy arra hivatkozva nem jegyzett be több szervezetet, hogy a megnevezésnek szlováknak kell lenni. A bodrogközi Kistárkány és Környéke társulás is így járt, regisztrációját leállították, mert szlovák–magyar elnevezést akartak az alapítók. Egyikük, Nagy András számolt be az esetről, figyelmeztetve, hogy a belügy érvelése megkérdőjelezhető. Az államnyelvtörvény 8. paragrafusának 3. bekezdésére hivatkoznak, amely kimondja, hogy a szervezetek, pártok alapszabályát szlovákul kell elkészíteni. „A következő mondatban viszont az áll, hogy az államnyelv mellett más nyelven is fel lehet tüntetni” – mondta Nagy. Eddig tolerálták a kétnyelvűséget, de most rendet akarnak tenni, válaszolták a belügy illetékesei, miután telefonon megkereste őket. „Ez az ön értelmezése, az előbbi pedig a miénk. Ha nem tetszik, panaszt tehet” – zárta le a vitát Nagy állítása szerint Gejza Petrík, a közigazgatási főosztály vezetője. „Az érvelés alapján a Most–Híd vagy a Strana Maďarskej Komunity–Magyar Közösség Pártja megnevezés is elfogadhatatlan lenne” – jegyezte meg Nagy András.

Nem ez az első eset, tudtuk meg Tokár Gézától, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának szóvivőjétől. A hivatalnokok rosszindulata miatt hasonló helyzetben van a komáromi Fontos vagy! mozgalom, amely először magyarul próbálta bejegyeztetni magát, de a szlovák–magyar változatot sem fogadta el a belügy. „Az eljárás nem korrekt, jogászok szerint a törvényekkel sincs összhangban” – nyilatkozta Tokár, hozzátéve, hogy a Kerekasztal jogsegélyszolgálata több ilyen esetet is vizsgál. Kérdéseinkre a belügy lapzártáig nem válaszolt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?