Egyházkarcsai Híd-rendezvény - Somogyi Tibor képriportja I.

Egyházkarcsa |

<p>Telt ház előtt, 5-600 ember résztvételével folyt tegnap délután a Híd párt kampánygyűlése a dunaszerdahelyi járásbeli községben, mellyel a szervezőbizottság megkezdte a pártalapításhoz szükséges 10 ezer aláírás gyűjtése.</p>

A szervezőbizottságba jobbára az Magyar Koalíció Pártjából kilépett parlamenti képviselők – Bugár Béla, A. Nagy László, Gál Gábor, Simon Zsolt és Bastrnák Tibor - kaptak helyet, őket egészítette még ki Solymos László, az MKP pozsonyi szervezetének volt elnöke, Vörös Péter, az MKP volt pártigazgatója és Jakab Elemér, aki az MKP nagymihályi járási szervezetének volt az elnöke. Bugár Béla szerint bízik benne, hogy a szükséges számú aláírás gyorsan összegyűlik, és a nyári hónapokban bejegyeztethetik a pártot, és az alakuló kongresszuson megválaszthatják az új párt vezetését. „Az északi járásokból is sokan jelezték, hogy szívesen gyűjtenék az aláírásokat” – jelentette ki Bugár. Egyházkarcsán sem volt szlovák résztvevő politikus, a gyűlés azonban két nyelven folyt, minden résztvevő elmondta, jobbára összefoglalta szlovákul is mondandóját.
További részletek az Új Szó hétfői nyomtatott kiadásában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?