Egyetértésüket hangsúlyozták a visegrádi kormányfők a budapesti találkozón

orbán pellegrini
Budapest |

A visegrádi országok (V4) és Ausztria egyetértését és a közös fellépés fontosságát hangsúlyozta a magyar, a szlovák, a cseh és a lengyel miniszterelnök csütörtökön a többi között a migráció, valamint a következő uniós költségvetés kérdésében az öt ország budapesti csúcstalálkozóját követő sajtótájékoztatón. 

Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök fontosnak ítélte az unió külső határainak védelmét, mert szerinte a kontinens biztonsága csak így garantálható. Hozzátette: nagyra értékeli az "Európa, amely véd" mottót.

Hangot adott azon meggyőződésének, hogy a kérdésben az Európai Tanácsnak kell megoldást találnia, mert csak az egyhangúlag megszavazott döntés lehet sikeres. 

A szlovák kormányfő emellett jogot követelt a következő költségvetésben szereplő források újraelosztására is. A V4-ek nem értik, hogyan lehetséges, hogy az uniós átlagtól leginkább lemaradó országokat sújtják legjobban a kohéziós alapok és a mezőgazdasági támogatások csökkentésével - fejtette ki. 

Örömét fejezte ki, hogy Sebastian Kurz osztrák kancellár is nagyobb rugalmassággal kezelné ezt a kérdést, és azt javasolta, hogy minden ország választhasson, hová ruházna be.

Meggyőződésének adott hangot, hogy a visegrádi országok jövőre is az ideihez hasonló intenzitással találkoznak Szlovákiában. 

Andrej Babis, Csehország miniszterelnöke örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy júliustól az az Ausztria tölti be az unió soros elnöki tisztségét, amellyel például a migráció kérdésében azonos véleményen vannak a visegrádi országok.

Úgy fogalmazott: a kérdést a kontinensen kívül kellene megoldani, amire számos nemzetközi példa van. 

Értetlenségének adott hangot, miért kellene vasárnap Brüsszelben úgynevezett mini-csúcstalálkozót tartani a migráció ügyében, és kijelentette: a déli országok védelmezik a kontinenst, így nekik kell ebben segítséget nyújtani. 

Kapcsolódó cikkünk

Kulcsfontosságúnak nevezte a jövő heti brüsszeli EU-csúcstalálkozót, ahol az összes tagállam képviselteti magát, szerinte a kérdésben együttesen kell döntést hozni. 

Egyetértett az osztrák kancellárral abban, hogy bővíteni kell a Frontex illetékességi körét, a szervezetnek a 2016-ban 5,7 milliárd eurós hasznot húzó embercsempészettel kell harcolnia. 

Az unió következő költségvetéséről szólva megjegyezte, nem tartja normálisnak, hogy növekedjen a közösség működésére szánt forrás azt követően, hogy Nagy-Britannia kilépésével csökken az unió lakossága. Bizonyosnak ítélte, hogy ebben a kérdésben, valamint a kohéziós alapok és a mezőgazdasági támogatások ügyében a visegrádi országok együttesen lépnek fel.

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő kijelentette, országa sem tartozik a menekülteket befogadó "baráti körbe", és nincs is ilyen szándékuk.

Úgy fogalmazott: az Európai Bizottságnak a vasárnapi migrációs  minicsúccsal kapcsolatos dokumentumait egyaránt "felmelegített múltbéli javaslatokként" értékelték, amelyek elfogadhatatlanok. Az Európai Tanács teljes fórumát nevezte döntőnek a kérdésben. 

A menekültek elosztásával kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy Lengyelország csecseneket és ukránokat is befogadott, és védi a keleti határokat, Lengyelországnak - földrajzi adottságai miatt - inkább keletre kell figyelnie - tette hozzá. 

Szólt azon reményéről is, hogy az uniós kohéziós alapok és az agrártámogatások tekintetében a visegrádi országok közös fellépése célt ér.

Szerinte a visegrádiak megtalálják a közös nevezőt, s "akkor be tudjuk bizonyítani, hogy a visegrádi négyek az a mozdony, amely húzza ezt a nehéz vonatot". 

Lényegesen takarékosabb brüsszeli bürokráciát szorgalmazott, mondván, "már elegünk van lassan abból, hogy folyamatosan minket terhelnek a brüsszeli adminisztráció költségeivel", szerinte itt óriási területe van a megtakarításoknak. 

 A versenyképesség fontosságát is hangsúlyozta, és leszögezte: az egységes piacon ezen országok nem akarnak protekcionizmust. 

A résztvevők mindegyike konstruktívnak és példaértékűnek ítélte a V4-ek Magyarország által vezetett tárgyalásait.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?