Egyetértenek a Szövetség platformjai: hivatalnokkormány kell

Szövetség k
Pozsony |

A pénteki nap folyamán Rastislav Káčer külügyminiszter jelezte, amint visszatért külföldi útjáról, lemond miniszteri posztjáról. A Szövetség három platformja ezúttal egyhangúlag követeli Zuzana Čaputová államfőtől, nevezze ki a hivatalnokkormányt.

Sorban a második miniszterét veszíti el Eduard Heger ügyvezető miniszterelnök két nap leforgása alatt. Ahogy arról korábban is beszámoltunk, a csütörtöki nap folyamán Samuel Vlčan földművelésügyi miniszter mondott le, pénteken pedig Rastislav Káčer külügyminiszter készül távozni. A Szövetség platformjai egyetértenek abban, itt az ideje, hogy az államfő kinevezze a hivatalnokkormányt.

Az MKP-platform nyilatkozatában úgy fogalmaz, remélik, Káčer mihamarabb jelzi távozásának okát, különben a hirtelen távozás gyanakodásra adhat okot. Berényi József, a platform elnöke szerint a közelmúlt eseményei és az, hogy a 14 miniszteri székből jelenleg 4 betöltetlen, bizonyítják, hogy az előre hozott választást már június 30-án meg kellett volna tartani.

A Híd-platform továbbra is kiáll Sólymos László a Szövetség Országos Tanácsának elnöke által közölt korábbi nyilatkozat mellett, melyben a Heger kormányt bírálja és a mihamarabbi hivatalnokkormány kinevezését sürgeti.

Az Összefogás-platformban politizáló Mózes Szabolcs, aki a Szövetség alelnöke is egyben, úgy gondolja: „Káčer úgy távozik, amilyen a miniszteri tevékenysége is volt. Megmagyaráz(hat)atlan”. A platform szerint ez egy újabb nyomós okot ad arra, hogy Čaputová lépjen az ügyben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?