Egyesülhetnének a szlovák és a magyar kisiskolák

Pozsony |

<p>Dél-Szlovákiában költségmegtakarítási céllal helyenként egyesíteni lehetne a kisközségekben működő szlovák és magyar tannyelvű iskolákat, véli Dušan Čaplovič.&nbsp;</p>

Az oktatási miniszter ezt tegnap este, a Tanár2020 nevű kezdeményezés szervezésében zajlott nyilvános vitán mondta. A vitát a Komenský Egyetem aulájában tartották. „Az alacsony diáklétszámú szlovák tannyelvű alapiskola és az alacsony létszámú magyar iskola egy intézményként is működhetne, nem történne semmi” – mondta Čaplovič az oktatásügyben esedékes optimalizáció szükségességét hangsúlyozva. „Egy év alatt nem lehet megoldani a 20 évig elhanyagolt oktatásügy minden problémáját” – tette hozzá. Élénk vita zajlott az osztálylétszámok emeléséről is, amelyet a minisztérium javasol. Nem a maximális, hanem a minimális diáklétszámokat kellene megállapítani, javasolja Stanislav Boledovič, a vita egyik szervezője. „Az alapiskolában 15, a középiskolában 18 lehetne a minimális osztálylétszám” – véli.Ha a kormány több pénzt akar fordítani az iskolaügyre, elsősorban azt kell eldönteni, honnan vegyenek el, hangsúlyozta Martin Filko, a Pénzpolitikai Intézet (IFP) vezetője. „Az előző három kormány többet adott az egészségügyre, mint az oktatásra. Talán mert több az országban az idős, mint a fiatal” – vélekedik Filko. Aránytalanul sokat költünk a rendőrökre, figyelmeztetett Beáta Bresťenská. „Minél több intelligens, tanult ember él egy társadalomban, annál kevesebb rendőrre van szükség” – jegyezte meg az oktatásügyi elemző, hozzátéve, hogy Szlovákiának is ezt az irányt kellene szem előtt tartania. Szavait viharos taps fogadta a közönség részéről. A tanároknak szükségük van arra, hogy érezzék: becsüli őket a társadalom, ezen pedig pénz nélkül is lehet változtatni, állítja Bresťenská. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?