Egyelőre nem vezetik be az intelligens karantént, először tesztelik a rendszert

bős karantén
Pozsony |

Egyelőre nem vezetik be az úgynevezett intelligens karantént, a rendszert először tesztelni fogják – tájékoztatott a kormányhivatal az ország határain kialakult helyzetre reagálva, ahol egyre több állampolgár kéri az új rendszert, az úgynevezett smart karantént.

„Az intelligens karantén bevezetésének feltétele a sikeres belső tesztelés. A nyilvánosságot nem vonjuk be a rendszer belső tesztelésébe” – közölte a kormányhivatal, és hozzátette, a rendszer elindítása előtt sajtótájékoztatón fogják informálni a lakosságot.

A kötelező hatósági karantént mobilalkalmazás váltja fel, hogy enyhítsék a karanténközpontok túlzsúfoltságát. Az állam a kiadások csökkenését várja az intézkedés bevezetésétől, és a rendőrök, a katonaság, a tűzoltóság és a mentőszolgálat több száz tagja mentesülne az hatósági karanténnal kapcsolatos feladatok alól. Az alkalmazás letöltése ingyenes lesz, a smart karantén az önkéntességen alapul.

Zuzana Čaputová köztársasági elnök pénteken (május 15.) írta alá a közegészségügy védelméről és fejlesztéséről, valamint az elektronikus kommunikációról szóló törvény módosítását, amelyet a parlament gyorsított eljárás keretében hagyott jóvá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?