Egy teljes napra sokan újra az iskola kisdiákjaivá váltak

Muzsla. Az Endrődy János Alapiskola immár negyedik éve, évente egy alkalommal nyitja meg kapuit az itt végzett diákok előtt – tájékoztatta lapunkat Búcsi Teréz igazgatónő. ĺgy történt a múlt pénteken, június 4-én is.

Muzsla. Az Endrődy János Alapiskola immár negyedik éve, évente egy alkalommal nyitja meg kapuit az itt végzett diákok előtt – tájékoztatta lapunkat Búcsi Teréz igazgatónő. ĺgy történt a múlt pénteken, június 4-én is. Ezen a napon visszahívják azokat a nyugdíjas, illetve más-más iskolákban működő volt osztályfőnököket is, akik ebben az iskolában szeretettel, odaadással nevelték az egykori diákokat. „Az tanít jól, aki szeretettel tanít, a tanulókat származástól, bőrszíntől függetlenül emberségre oktatja, neveli. Ezt tették és teszik intézményünk nevelői is, és büszkék a jelenlegi és a volt diákok sikereire” – fejtegette Búcsi Teréz. A találkozón jelen volt az intézmény nyugalmazott igazgatója, akitől kollégája négy éve vette át a stafétabotot. Visszatértek Muzslára azok a sikeres vállalkozók is, akik az iskolát többször támogatták és segítették. Az őszülő vagy már ősz diákok előtt a táblát a jelenlegi növendékek vitték – mintegy a nemzedékek folytonosságát jelképezve. A rendezvényen Farkas Iván, az iskolatanács elnöke, Strbík Beáta a szülői szövetség elnöke, valamint Drapák Károly, Muzsla polgármestere is részt vett – a polgármester egykori diákként ünnepelt. Sztruhár László, az 1955-ben végzett diákok osztályfőnöke sajnos már nincs az élők sorában. Őt az osztályfőnöki órán Ulrich Gabriella tanítónő helyettesítette. Az 1960-ban és 1965-ben végzettek osztályfőnöke, Baráthné Csicsatka Jolán tartotta sajátjainak az osztályfőnöki órát. Az 1970-ben végzett tanulókat volt tanítójuk, Csicsay Alajos, míg az 1975-ben végzetteket Sulczi Ilona fogadta. Az 1980-as évfolyam volt osztályfőnöke, az iskola nyugalmazott igazgatója, Halasi Frigyes. Az 1985-ben végzett tanulókat volt osztályfőnökük, Halasi Mária kísérte. Az 1990-ben és 1995-ben végzett két legifjabb osztály osztályfőnöke Árendás Andrea tanítónő volt. Az iskola jelenlegi diákjai rövid műsorral köszöntötték a találkozón résztvevőket. (-br-)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?