Egy összegben, csak jövőre

Párkány. Az Ady utcai magyar tannyelvű alapiskola étkezdéjének teteje évek óta nagyjavításra szorul, s bár már végeztek rajta szigetelési munkákat, égető szükség lenne egy alapos, teljes felújításra.

Fodor Zsuzsanna igazgatónő közölte lapunkkal, hogy ők már ez év elején a költségvetés összeállításakor kitértek erre a gondra is – kb. 120 ezer korona kéne e célra –, továbbá a várostól is többször kérvényezték ezt a pénzt, de érdemi előbbrelépés mindmáig nincs az ügyben. – Háromszor is kérvényeztük, legutóbb az állagmegóvási készenléti alapból, aztán pedig akkor, amikor befutott az oktatási minisztérium ígért kompenzációja. Igaz ugyan, hogy a város eddig még mindig átutalt annyi pénzt, amennyit havi lebontásban kértünk, s egyelőre az energiaárakat is fedezni tudjuk. Az is tény, hogy az októberben a tárca által leküldött pénzt csak vízre-gázra-villanyra fordíthatjuk. De nagyon jó lenne, ha például a mi sulink esetében érvényes fejkvótapénzt, azaz kb. 475 ezer koronát egy öszszegben kapnánk meg, mert ebből kiindulva tervezni is jobban tudnánk-tette hozzá az igazgatónő. – A tetőjavításra is megígérte a pénzt a város, de ha jól tudom, ez különböző okokból más célra lett fordítva. Egy picit igazságtalanságnak tartom, hogy legnagyobb iskola létünkre nem tulajdonítanak kellő fontosságot az ügynek – mondta még el Fodor Zsuzsanna. A városi hivatal oktatásügyi osztályának szakelőadója, Bitter Endre ehhez a következőket fűzte hozzá: – Az Ady utcai magyar suli étkezdéjére a pénzt egyáltalán nem költötte a város más célra, ugyanis azt meg sem kapta. Mert tudni kell, hogy a város az oktatási tárcánál kilenc pontban kérvényezett pénzt az összes olyan oktatási intézmény karbantartására, amelyek épületállaga ezt megköveteli. Nos, a kilenc közül az egyik épp az étkezde tetőfelújítása volt, de sajnos, a minisztérium csak az Ady utcai óvodára küldte le a célösszeget, s ezt rá is fordítottuk. Állagmegóvási készenléti alapja nincs Párkánynak, az összes ilyen esetben eddig kizárólag a város pénzét használtuk fel, természetesen képviselő-testületi jóváhagyással. A Szabadidőközpont kazánházának, kéményének és tetejének rendbetételét is a város állta, nem az iskolákra folyósított célösszegekből. A jövő évtől az új törvény várható rendelkezései szerint az iskolák egy öszszegben kapják majd meg a fejkvóta-támogatást, pontosabban ennek kilencven százalékát, ugyanis a maradék tíz százalékkal a város rendelkezhet majd, eldöntheti, hogy iskolapolitikára vagy állagmegóvásra használja-e az összeget. Nincs kizárva, hogy ezekből a tíz százalékokból a város valóban létrehoz majd egy alapot, s ebből az alapból képviselő-testületi jóváhagyással mindig a legrászorultabb oktatási intézménynek nyújt támogatást-fejtette ki a szakelőadó. Bitter Endre elismerte: igaz, hogy fékezik az iskolákhoz átutalt pénz elköltését, de havi lebontásban még mindenki megkapta és megkapja az igényelt összeget, csak azt nem szeretnék, ha a december végéig fenntartott anyagiakat egyszerre és idő előtt költenék el, ráadásul most még a jövő évi kvóta mértéke és elosztási kulcsa sem ismert pontosan.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?