Egy mesevilág útvonalai

M. Csepécz Szilvia új mesekönyvének titka a szöveg szerkesztésmódjában rejlik. Az eredetileg lineáris vonalú vagy esetleg két párhuzamos szálon futó cselekmény ugyanis mozaikos, szétszabdalt. A szerző bizonyos fejezetek végén utasítást ad az olvasónak, hol folytassa tovább az olvasást. Mivel az utasítás általában választási lehetőséget is tartalmaz, a cselekmény egyes epizódok többféle kombinálási lehetőségével alakul ki, némely részek az olvasói döntés eredményeképp kimaradnak. Példának íme egy kiragadott utasítás a mű 95. oldaláról: „Ha úgy döntesz, megvárod Ónát a kristályok termében, lapozz a 125. oldalra.! Ha inkább Dermesztő után mennél, a 152. oldalon folytasd!”

Ha az olvasó követi a szerzői útmutatást, noha maga dönt, megválasztja a cselekményt és a befejezést, nincs tisztában azzal, valójában mit is választ. A kimaradt kalandok ugyanis éppoly érdekfeszítőek, mint az elolvasottak. Kár, hogy a szerzői szándék eleve eldöntötte, hogy a teljes művet egyetlen „útvonalon” sem olvashatjuk el. Talán célszerűbb lett volna egy-egy rövidebb változat mellett kialakítani a teljes történet olvasásának lehetőségét is.

Persze nem mondtam le a kihagyott fejezetekről sem, és épp ettől vált számomra a cselekmény némiképp kaotikussá. Ugyanis ami az egyik olvasatban az elején van, az a másikban a közepén, és némely szereplő tettei épp a választástól függően teljesen megváltoznak. Ennek legszembetűnőbb példája Mimanó és a hasonmás esete, ahol az elveszett kislány két, egymástól teljesen eltérő módon kerül vissza a csapatba. A mese váza azért így is — bár némi nehézség árán — rekonstruálható.

Ahogy már megszoktuk az írónőtől, ismét a jó és rossz közötti harc a fő motívum, erősen enviromentális színezettel. Az eleven természet aktív részese a harcnak (Öregmoha, Tölgykorona, pálcák stb.). A pozitív erőket egy nagyobb számú csapat képviseli: 5 valós és 5 mesebeli lény. Az írói szándék: a történetbe vonni a különböző korú gyerekeket, felnőtteket, a fiktív lényeket, a perszonifikált tárgyakat, s mindent az egyértelműen jót képviselő eleven természet megmentésére küldeni. Az alsó és felső tagozatos korosztály két-két szereplője (Mimanó és Anti, illetve Miriam és Techno) és a felnőtt tanár (Fókusz) egyaránt elfogadja a mesevilág létezését, korukból és egyéniségükből adódóan azonnal vagy kétkedés és töprengés után, s nem okoz gondot a tündérleszármazott lényekkel való együttműködés sem (Tilla, Bátor, Hortenzia). A csapatmunka harmonikus, belső összetűzések, versengés, irigység nélkül, igazi kollektivitással. A két megelevenedett facipő (Ugron és Alt) időnként komikus vagy hebehurgya, de nélkülözhetetlen tagja a csapatnak.

A gonosz erői egytől egyig fiktívek, Óna, a tündérek öreganyja a vezérük, az ő szolgálatában állnak a Gyomrok, Guvat, Öregmoha. A fő gonosz megsemmisülése után szolgálói megszabadulnak a gonosz befolyástól, karakterük és további sorsuk azonban homályos.

Kissé ellentmondásos, hogy a pozitív oldalon a remek szereplők remek együttműködése azzal kezdődik, hogy Anti, a cselekmény elindítója, a kalandban hazugság és iskolakerülés árán vesz részt, s a történetben szereplő tanár és a többiek erről egyáltalán nem vesznek tudomást. Anti ugyan az elhanyagolt gyerek tipikus példája, de mint a pozitív oldalon harcoló szereplő, legalább vétke következményeivel szembesülhetne. Erre azonban nem kerül sor, a lógás és a szülők átverése szépen feledésbe merül.

A jó képviselői tehát viszonylagosak, a rosszéi pedig, Óna kivételével, nem tudatosan, mintegy akaratukon kívül váltak rosszá, azaz szintén viszonylagosak. Sőt voltaképpen Óna maga is mások ármánya következtében veszítette el jóságát. Ez az állapot azonban nem visszafordítható, ezért kell a gonosz legfőbb jelenlegi erejét, Ónát megsemmisíteni.

A döntő csapást a gonoszra mégsem a megsemmisítésére verbuválódott csapat méri, hanem a Hess-hegy titkát őrző Dermesztő nevű lény pálcái. A hegy titka, a három kristály nem is szorul külön védelemre, így a csapat eredeti küldetése értelmét veszti. Voltaképp felesleges volt az útjuk, a természet megvédte önmagát, Dermesztő, a Földanya fia segédletével. Miért kellett akkor ennyi hőst belevinni a cselekménybe? Olvasócsalogatás szempontjából is. A modern emberi világ, a természet és a mesevilág összekapcsolása szempontjából is. Minden hős megtette, ami erejéből telt. Hogy a gonosz az ő jelenlétükben, de nem az ő erőfeszítésüktől semmisült meg, csak jobban hangsúlyozza a mű pozitív küldetését.

A három alapelemből kialakított közeg teljesen hiteles. Modern, valós világunkat a szereplők szóhasználata is jól jellemzi, különösen Anti és Techno esetében.

A használati tárgyak „mesésítése” is jól kamatozó ötlet, az olvasókat jobban összeköti a tényleges mesevilággal (facipők, hangszerek, beszélő macska). A természeti erők megszemélyesítése nem mentes némi pátosztól és heroizálástól, Óna és Dermesztő viszont határvonal a mesei lények és a természet képviselői közt. Ugyanígy Tilla, Bátor, de főleg Hortenzia is a mesevilág és valós emberi világ közötti átmenetnek tekinthető, ezért jöhet létre érzelmi kapcsolat a félig irreális Hortenzia és a teljesen reális Fókusz között. A szereplőknek ez a besorolhatatlansága vagy multifunkcióssága remek írói lelemény, az olvasókban azt a tudatot erősíti, hogy a mesevilág és a realitás ugyanaz, illetőleg szerves egész, melyben döntő szerepe van a természet megőrzésének is. Mivel a regény nyelvi megformálása ösztönösebb, természetesebb, gördülékenyebb, mint a szerző hasonló indíttatású előző művében, a környezetvédő aspektus teljesen mentes didaktikus felhangoktól. A regényszerkezet kuszasága ellenére a mű határozott előrelépés M. Csepécz meseírói pályáján. (AB-ART, Pozsony 2002) Kozsár Zsuzsanna