Egy "lázadó" az MKP tanácskozásán

Nagymegyer |

<p>Sem Duray Miklós autóbalesete, sem Csáky Pál Tőkés Lászlóval folytatott tárgyalása utáni sajtókommunikációs balesete nem volt téma az MKP szombati Országos Tanácsán (OT). A párt a jövő évi választásokra fókuszál, EP-választási lista még nincs, de lehet, hogy a pártelnök vezeti majd. Csáky nem zárta ki, hogy ő is a jelöltek közt lesz. „Ha az OT jelöl engem, azzal, hogy ez a párt érdeke, akkor tiszteletben tartom a döntést. Ebben a pillanatban ez irreleváns” – jelentette ki.</p>

Téma volt viszont a pártelnök és pártbeli kritikusainak ügye. Mede Vencel, aki Csákyt a járási etikai bizottságra adta, felszólalásában a résztvevők szerint expresszív kifejezéseket is használva bírálta a pártelnököt – például hazugnak nevezte –, majd választ sem várva távozott. Mede kijelentette, mindent megtesz azért, hogy a pártban mielőbb szavazzanak arról, hogy Csáky alkalmas-e az elnöki posztra.

„Hazug ember, hiteltelen, és ezzel hiteltelenné teszi az egész pártot“ – tájékoztatta lapunkat Mede arról, mit mondott Csákyról az ülésen. A másik fő kritikus, Simon Zsolt nem volt jelen. Csáky szerint jelzésértékű, hogy kritikusai a belső vita lefolytatására hivatott fórumon meg sem jelennek, vagy sebtiben távoznak.

„Furcsa párbeszéd” – tette hozzá. Mede szerint azonban a pártvezetés halogatta a vitát Csáky beszámolójáról. „Tudták, hogy sok küldöttnek korábban kell távoznia, ezért nem engedték, hogy mindjárt Csáky felszólalása után folytassuk le a vitát” – magyarázta Mede. (MSz, lpj)
További részletek hétfői nyomtatott kiadásunkban olvashatók.

Az Új Szó Online összes cikke az MKP-ról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?