Egy kegyes hazugság története

– Semmit nem tudunk róla, persze, teljesen mindegy, ki ő tulajdonképpen. Számomra egy beteg, akin segíteni kell, hogy méltósággal viselhesse betegségét. Amikor három hete bejött a kórházba – taxival, mert nem akarta terhelni a mentősöket – annyit mondott: karácsonyig muszáj élnie. Mert mondandója van valakinek, aki biztosan rátalál – meséli orvos ismerősöm, akit eredetileg arról akartam faggatni, hogyan vészeli át, dolgozza fel betegei elmúlását. – Harminc év után is megvisel a halál, kudarcként élem meg. Nem orvosként, földi halandóként. De most nem ez a fontos. Kérlek, kísérj a nénihez, beszélj hozzá anyanyelveteken, hiszen ha magyar szót hall, mintha erőre kapna. A magyarul is beszélő nővérkék hiába kérdezősködnek családja felől, annyit árult el, nincs senkije, mindent elrendezett maga körül, azért él még, mert vár valakire. Szeretnénk, ha megérné a karácsonyt, de félő ... – vezet a kórterembe. – Vendég jött – mondja az ápolónő a 82 éves néninek, majd súgva bíztat, cseréljünk helyet, fogjam meg a beteg kezét és jelzi: mondjak valamit. Sután kezdek bele, a hogyléte felől érdeklődöm, mire a jelenlévők legnagyobb döbbenetére a néni megkérdezi: – Marika, te vagy az? Az orvos megszorítja a vállamat, bólogatva a helyes válaszra ösztökél. – Igen – mondom összeszorult torokkal, s zavaromban, bocsánatkérőn simogatni kezdem a kezét. – Tudtam, hogy eljössz, hogy megtalálsz. Ezért kértem az orvosoktól, csak karácsonyig tartsanak életben. De jó, hogy most már mehetek... Ugye, itt van, doktor úr, érti a köszönet szavait? – fordulna a hátam mögött döbbenten állóhoz, de a testéből kiálló csövek miatt csak a fejét mozdíthatja. – Nincs mit köszönnie. Örülök, hogy megismerhettem, ritka az ennyire fegyelmezett beteg – közli az orvos szlovákul, s Margit néni mintha elpirulna egy kicsit. – Kár, hogy nem láthatom az arcát, s a karácsonyfát sem, mert ugye, Marikám, elhoztad hazulról? – Persze, nagyon szép, itt van a kisasztalon – mondja az orvos helyettem, megkímélve attól, hogy hazudnom kelljen. Margit néni elégedetten bólogat, majd újra beszélni kezd. Pali bácsiról és a kis Palkóról, akik nagyon szerettek „engem” is, majd a nagy tragédiáról, az autóbalesetükről. – Tudod, karácsony napja volt, amikor bejelentették, el kell menniük, de fél órán belül otthon lesznek. Puszit cuppantottak az arcomra – aztán már csak koporsóban láttam őket. Nem akartam élni én sem, csak hát nem volt erőm az öngyilkossághoz. Innék valamit, egy korty pezsgő jól esne. Elvégre szenteste van... – Összenézünk, a nővér bólint: máris hozom. – Érzem, hamar eljönnek értem, ezért kérlek, vedd ki a táskámból a két borítékot, és olvasd fel. – Bonthatom a pezsgőt? – kérdezi az orvos, s Margit néni örömmel bólint. – Nincs erőm meghúzni a szívószálat, hozz egy kanalat, Marikám – mondja kedvesen. Két korty után int, elég lesz. – Most már olvasd – sürget. Alig hiszek a szememnek, a közjegyzővel hitelesített végrendelet szerint Margit néni százezer koronát adományoz a kórháznak. Az ápolónő hangosan felsír, de a sokat tapasztalt orvos is küszködik a könnyeivel, a torkát köszörülve valami köszönetfélét rebeg, ám a néni leinti. – Nem haragszol, Marikám, de nekik nagyobb szükségük van a pénzre. – Margit néninek mindig jó szíve volt, nagyon jó helyre kerül az adománya – mondok véleményt Marika nevében. – És most jöhet a sárga boríték – mondja csendesen. Az okiratban az áll, hogy haláláról melyik temetkezési vállalatot kell értesíteni, majd az is, hogy a letétbe helyezett anyagiakból fennmaradó összeg is a kórházat illeti. – Ügyelj kérlek, hogy mindez teljesüljön – hunyja le a szemét elégedetten. – Pihenek egy kicsit, aztán Marikám, meggyújthatod a gyertyákat a karácsonyfán – szorítja meg a kezemet. Döbbenten, megilletődve nézzük az apró, ősz hajú asszony békés arcát, s amikor néhány perc múlva légzése akadozóvá válik, az orvos nyugalomra int. Tekintete a műszereket figyeli, én Margit néni ajkait. – Vár a fiam, a párom, karácsony, ajándék... hamarosan... – rebegi alig hallgatóan.

Két óra múlva az orvos kikapcsolja a műszereket, s a sötét kórteremben csak annyit mond: – Ne legyen lelkiismeret-furdalásod, szüksége volt a kegyes hazugságra.