Egy hét múlva választunk

Pozsony |

<p>Egy hét múlva, március 10-én előrehozott parlamenti választásokat tartanak, mivel tavaly októberben megbukott Iveta Radičová kormánya.</p>

A választásokon mindenki részt vehet, aki március 10-éig betöltötte a 18. életévét.

A választások mintegy 10 millió euróba kerülnek. A szavazópolgárok 26 párt közül választhatnak.

Amikor választani indul, ne felejtse otthon a személyi igazolványát. Más okmánnyal, útlevéllel, jogosítvánnyal ugyanis nem lehet szavazni.

Annak is rendelkeznie kell személyi igazolvánnyal, aki választói igazolvánnyal, lakhelyén kívül szavaz.

A parlamentbe azok a képviselőjelöltek is bekerülhetnek, akik látszólag esélytelen helyen állnak. Minden szavazónak négy preferenciaszavazata – népiesen karikája – van. Ha valamelyik politikusjelölt szimpatikusabb neki a többinél, akkor azt bekarikázhatja. Ha azonban négynél több nevet karikáz, a szavazata ugyan érvényes marad, de a bizottság a szavazatok összesítésekor nem fogja figyelembe venni a preferenciaszavazatokat.

Ha nem kíván karikázni, csak beteszi a pártlistát a borítékba, és úgy dobja be az urnába, akkor az adott pártra szavazott, úgy, hogy nem részesítette előnyben egyik képviselőjét sem.

A pártlistát mindenképp tegye bele a borítékba. Ha véletlenül több párt listája kerül a borítékba, a szavazata érvénytelen lesz.

Ha valamilyen módon egy párt több listáját teszi a borítékba, az akkor is egy szavazatnak számít. Ha viszont a listák közül valamelyiken karikázott, a bizottság ezt fogja mérvadónak tekinteni.

Ha egy párt több listáját teszi a borítékba, és mindegyiken eltérő neveket karikáz, a szavazat érvényes lesz, de a preferenciaszavazatokat nem veszik figyelembe.

Ha ön hozzáír egy-egy nevet a listához, áthúzza, átfirkálja, a pártra leadott szavazata akkor is érvényes lesz, ezeket a „grafikai módosításokat” a választási bizottság nem veszi figyelembe.

A listát minden esetben a paraván mögött kell bekarikázni és/vagy a borítékba tenni.

A választási bizottság tagjai nem működhetnek közre az állampolgár szavazása során. Ha valaki írástudatlan, vagy betegségből kifolyólag nem tud írni vagy olvasni, kérheti más szavazópolgár segítségét, aki azonban nem lehet a választási bizottság tagja.

Ha hasonló okokból nem tudja az urnába dobni a borítékot, erre megkérhet más szavazópolgárt, aki azonban nem lehet a választási bizottság tagja.

Aki egészségi, vagy más okból nem tudja felkeresni a választási helyiséget, kérhet mozgóurnát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?