Egy évet kapnak a kisiskolák

Pozsony |

<p>Szeptemberben várhatóan mégsem fenyegeti bezárás a kisiskolákat. Információink szerint a Smer támogatni fogja, hogy a minimális osztálylétszámra vonatkozó rendelkezés csak 2016 szeptemberétől legyen hatályos. Szavazás egy hét múlva.&nbsp;</p>

Megnyirbálják az iskolatanácsok jogköreit, az igazgatók személyéről az önkormányzatok dönthetnek.  Egy év „haladékot” kaphatnak a kisiskolák. A parlament tegnap megvitatta a közoktatási törvény módosítását, információink szerint a jövő csütörtöki szavazáson a Smer elfogadja Érsek Árpád (Híd) módosító javaslatát. Ez 2016 szeptemberére tolná ki a minimális diáklétszám bevezetését. „Egy évet nyernénk, hogy felmérjük, pontosan hány kisiskolát érint a törvény, illetve annak gyakorlati hatásai” – mondta Érsek. Javaslatával Juraj Draxler oktatási miniszter is azonosult.  Nem véletlenül. A rendelet a magyar iskolák mellett számos szlovák tanítási nyelvű iskolát is érint. A közelgő parlamenti választások előtt a Smernek sem lenne jó reklám több száz szlovák kisiskola bezárása. A rendelkezés és a magyarórák számánra korlátozása miatt a Diákhálózat jövő csütörtökre tiltakozást szervez a parlament épülete elé.  A törvénytervezet továbbá februárról májusra halasztaná az iskolai beíratások időpontját, szabályozza a szakközépiskolák osztályainak összevonását és a diákok szakváltását és korlátozná az iskolatanácsok jogkörét. Az iskolatanácsok igazgatójelöltjének kinevezését a fenntartó egyszer megvétózhatná, a második jelöltet viszont már ki kell neveznie. Ľubomír Petrák (Smer) módosító javaslata viszont bevonná a döntésbe az önkormányzati képviselőket: ha a polgármester az iskolatanácsok első és második jelöltjével sem tud azonosulni, akkor a képviselők háromötödös többséggel dönthetnek a jelölt kinevezéséről, mely kötelező érvényű a fenntartóra nézve. Ha az igazgatójelölt nem szerezné meg a képviselők háromötödének támogatását, akkor a harmadik körben a polgármester egyedül dönthetne az igazgató személyéről. A tárca szinte az utolsó pillanatban terjesztette be a speciális iskolákra vonatkozó módosító javaslatot, mellyel elsősorban a szociálisan hátrányos helyzetben levő gyerekek szegregációját kívánják megakadályozni. E miatt egyébként az Európai Bizottság áprilisban kötelezettségszegési eljárást indított Szlovákia ellen.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?