Ég és föld, fény és árnyék

Nem egy irodalomteoretikus szerintaz elbeszélő művek tartalomjegyzéke mint a sejtető előrevetítés eszköze meghatározott szerepet játszik a szöveggel szembeni elvárások kialakulásában. Feltéve persze, hogy az olvasó figyelmet szentel neki. Egy novelláskötet esetében talán gyakrabban lapozzuk fel a tartalomjegyzéket, mint egy regénynél, megpróbálván alakítani, a címek alapján, az olvasási sorrendet. Üssük fel Bárczi Zsófia első novelláskötetét, A keselyű havát (2004) is a Tartalomnál, s próbáljunk meg — egy kissé rendhagyó módon — ez alapján képet alkotni magunknak a könyvről, vállalva az ilyen eljárások kockázatát.

Bárczi Zsófia címadási szokásaira jellemző, hogy olykor valamely magasztos fogalmat egy oda nem illő hétköznapi kifejezéssel kapcsol össze, s e fura szomszédságnak köszönhetően az előbbi ironikus holdudvart kap. A transzcendens jelentésvonatkozású szavak keltette elvárások megbicsaklanak a „parlagi” kifejezések hatására, s ezáltal a nem evilági, a földi élet horizontján túli dolgok is familiarizálódnak: pl. Az örökkévalóság kék köténye, Jolán néném és a világvége. Máskor a nevetségesség határát súroló közhelyes címeket ad egy-egy történetnek, ami megintcsak azok idézőjeles természetét teszi hangsúlyossá, és az előbbihez hasonló ironikus effektust eredményez: Az élet értelme, Történet az igaz szerelemről. Ez a hatás más esetekben — s itt már segítségül hívjuk olvasási tapasztalatainkat is — a cím és a szöveg összevetését követően válik érzékelhetővé. Például a Heidegger ismert értekezésének címére rájátszó novella (A tökéletes műalkotás eredete) egy konyhai eszközök társaságában elhangzó példázatos mese előadásával (a mesélő egy bájosan fontoskodó rézmozsár...) ellenpontozza a megidézett német bölcselő művészetontológiai fejtegetéseinek bonyolultságát. A lélek titkos tájaiban pedig egy okoskodó, de mégis szerethető egérke buddhista életelveinek álsága és esendősége lepleződik le, számos humoros félreértést vonva maga után. A harmadik csoportba tartozhatnak azok a novellacímek, amelyek az idegenség, az egzotikum koloritját kölcsönzik a szövegeknek: Flan, Tocino de cielo, Nikolai Marin Fe. Mintha erre játszana rá a borító is, Fernand Vácha Carmen című alkotása.

A kötet három nagyobb kompozíciós egységre oszlik, mindhárom egy-egy novella címével egyezik: A lélek titkos tájai, Az örökkévalóság kék köténye, Ingovány. Ezeket mintegy keretezi a kötetnyitó Flan és a Tocino de cielo, valamint a kötetzáró Szürke felhők. Elmondható, hogy A keselyű hava nem puszta gyűjtemény, az egyes novellák nem közömbösek egymás iránt. A könyv a ciklusokba rendeződő és helyenként egy (lehetséges) regény irányába mutató komponáltság jegyeit hordozza magán. Megfigyelhető ez a motivikus ismétlésekben, az azonos szereplőket és helyeket felvonultató, analóg életsorsokat ábrázoló történetekben, illetve az egymást követő novellák közti áthajlásokban (Flan és a Tocino de cielo, illetve az Anti bácsi és a Nikolai Marin Fe) is. Fontos szervesítő elem a Legenda Katinkájának madárrá változott szelleme, aki szabadon röpköd át novellából novellába. A regényszerűség mellett szól továbbá az is, hogy az egyes történetek korábban egy nagyobb terjedelmű szöveg (regény?) részeiként jelentek meg a Kalligram hasábjain (2001/11—12, 72—88.).

Bárczi Zsófia novelláinak visszatérő motívuma a csoda. Visszajáró halottak, az embereket kísértő ördög ismételt színrelépése, a varázsmesék világát idéző tájak és élőlények, csodálatos tulajdonságokkal bíró tárgyak megjelenése. A Legenda esetében már a műfajt jelölő cím is a csoda irányában kelt elvárásokat. Mindezekkel összefüggésben említendő meg a titok cselekményformáló szerepe, ami az elhallgatás és a sejtetés elbeszélő eljárásainak juttat fontos szerepet. A csodás elemekkel operáló történetekben a szereplők kilétét gyakran homály övezi, tetteik mozgatórugói sem mindig ismertek, s ezért alakjuk bizonyos fokig rejtélyes és titokzatos marad. S noha idővel, a történet előrehaladtával erre-arra fény is derül, számos kérdés marad megválaszolatlan, s árnyékként lebeg a novellák felett a zárlat után is. A feszültségteli, meredek és kihegyezett felütéseken kívül a nyitott zárlat jellemzi a kötet több novelláját is. Megfigyelhető továbbá, hogy mind a szereplők sorsát, mind az elbeszélés módját, mind pedig a kötetkompozíciót tekintve kitüntetett szerepe van különböző képeknek és szövegnek, illetve azok egymásra hatásának. A novellákban szereplő képek és szövegek funkciója mágikus jellegű, amennyiben azok nem csupán ábrázolnak vagy kifejeznek valamit, hanem befolyásolni képesek a határaikon kívüli világban zajló események alakulását is.

A Bárczi-történetek legerősebb oldalának a kiegyensúlyozott szólamvezetést tartom. Az elbeszélő megüt egy jellegzetes atmoszférát felidéző hangot vagy modalitást a novella elején, s ezt végig tartani tudja anélkül, hogy ez a szólam falsot kapna. Egy elsőkötetes szerzőtől ez mindenképp dicsérendő teljesítményt. (Egy olyan szöveghelyet találtam csupán, ahol egy pillanatra megbicsaklik ez a hang. Ilyennek érzem a Nikolai Marin Fe negyedik bekezdését, ahol a háború értelmetlenségéről és embertelenségéről való fejtegetés, illetve egy szerzői kiszólás miatt megtörik a jól felvezetett kisvárosi történet irama és hangulati töltése.) A kötet novellái által megteremtett világ sajátos vonzerejét a tragikum által árnyékolt kisvárosi idill és a talányos mesei tájak megkapó ábrázolásában látom, az olyan, némiképp a századelő, illetve a kortárs prózaírók közül Darvasi László novellisztikáját (cselekménytereit, figuráit és elbeszélői stílusát) idéző történetekben, ahol a halál fenyegető árnyéka nem képes teljes diadalt ülni, ahol a legsötétebb, legkilátástalanabb események tövében is megterem a derű, megtörténik a csoda. Csodás derű — talán ez lehetne A keselyű hava című, ígéretes folytatást sejtető kötet egyik hívószava.

Benyovszky Krisztián