Ebédjegyért csak ebédet adnának

Pozsony |

<p>A munkáltatók által biztosított étkezési utalványokat az alkalmazottak csak meleg étel vásárlására használhassák fel &ndash; javasolják a kormánynak a szlovákiai étterem- és szállodatulajdonosok.&nbsp;</p>

„Semmitől sem akarjuk megfosztani az alkalmazottakat. Csak azt követeljük, hogy az étkezési utalványokat kizárólag arra használják, amiért eredetileg bevezették őket, vagyis hogy az alkalmazottak legalább napi egyszer meleg ételhez jussanak. Ezzel szemben jelenleg az étkezési utalványokért – a cigarettán és az alkoholon kívül – bármihez hozzájuthatunk az üzletekben” – mondta Patrik Bočkay, a szálloda- és étteremtulajdonosokat tömörítő szakmai szövetség elnöke. 

A hatályos jogszabályok szerint a munkáltatóknak biztosítaniuk kell az alkalmazottak étkeztetését a munkaidő alatt. Ha a cégnek nincs étterme, akkor ezt étkezési utalványokkal oldhatják meg. Bočkay szerint lehetővé kellene tenni a munkáltatóknak azt is, hogy az utalvány helyett készpénzt adjanak az alkalmazottaknak. „A készpénzes térítés egész biztosan nem veszélyeztetné az alkalmazottak étkezési szokásait, hiszen sokan akkor sem mennek ebédelni, ha étkezési utalványt kapnak, ezekkel ugyanis inkább az üzletekben fizetnek” – tette hozzá Pavol Konštiak, a Szlovák Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szövetség elnöke. Az „ebédjegyeket” kibocsátó cégek szervezete ezzel azonban nem ért egyet. „A GfK idei felmérése szerint, ha a munkáltató az étkezésre fordított összeget készpénzben fizeti ki, akkor ezt az alkalmazottak több mint fele egész másra használja fel” – nyilatkozta Štefan Petrík, a szakmai szervezet elnöke. 

A munkaügyi tárca a minisztérium szóvivője, Michal Stuška szerint kész tárgyalni a szakmai szervezetek képviselőivel az étkezési utalványokkal kapcsolatos változásokról. Hogy erre mikor kerülhet sor, arról azonban egyelőre nem nyilatkoztak. (mi, SITA, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?