Dzurinda Moszkvában

Pozsony. Mikuláš Dzurinda tegnap első hivatalos látogatására indult Moszkvába. Az orosz fővárosban fogadja Vladimír Putyin államfő, Michail Kaszjanov kormányfő és Jurij Luzskov, Moszkva polgármestere.

Pozsony. Mikuláš Dzurinda tegnap első hivatalos látogatására indult Moszkvába. Az orosz fővárosban fogadja Vladimír Putyin államfő, Michail Kaszjanov kormányfő és Jurij Luzskov, Moszkva polgármestere. A háromnapos találkozó célja, hogy stabilizálódjanak az új orosz– szlovák kétoldalú kapcsolatok, melyek legerősebb pillérét már a kereskedelem jelenti. Az indulás előtt kiemelte, ugyanolyan kapcsolatot kívánunk fenntartani a jövőben Oroszországgal, mint a jelenlegi EU tagállamok. Szlovákia továbbra is komolyan függ az orosz energiahordozótól, éppen ezért 87 milliárd koronás hiánnyal zártuk a tavalyi kétoldalú kölkereskedelmi mérleget. Szintén probléma az orosz államadósság, amely meghaladja a 309 millió dollárt. Dzurinda tájékoztatja orosz partnereit Szlovákia NATO- és EU-csatlakozásának állásáról, s minden valószínűség szerint az iraki krízisről is szó esik majd. (t, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?