Dzurinda lesz a Kékek és a Híd listavezetője, Sólymosé a második hely

Dzurinda lesz a Kékek és a Híd listavezetője, Sólymosé a második hely

Mikuláš Dzurinda vezeti a Híd és a Kékek – Európai Szlovákia választási listáját. A második hely Sólymos Lászlóé, a Híd elnökéé. További politikai szereplőkkel való együttműködésre is nyitottak. De a kettős állampolgárság, vagy a Beneš-dekrétumok ügyében még nem alakítottak ki közös álláspontot.

Hétfőn délután közös sajtótájékoztatót tartott a Híd és a Dzurinda nevével fémjelzett Kékek – Európai Szlovákia nevű formáció, amely a szeptemberi parlamenti választáson is együtt indul. A közös listájuk neve Modrí–Most-Híd lesz. A listavezető Dzurinda lesz, a második helyet pedig Sólymos kapta. Ezt követően a két szereplő képviselői váltakozva töltik be a pozíciókat. Egyben nyitottan arra is, hogy további szereplőkkel működjenek együtt. Dzurinda elmondta, még mindig kommunikál Simon Zsolttal, a Magyar Fórum vezetőjével és Eduard Hegerrel, a Demokraták elnökével, de formális tárgyalásokat nem folytatnak arról, hogy együtt mérettessék meg magukat. Ahogy mással sem egyeztetnek ilyesmiről. Dzurinda arról beszélt, a Híd és a Kékek szövetsége egy természetes közelségre, ideológiai hasonlóságra épül. Együtt fogják megalkotni a programjukat is. Kijelentette, vannak témák, amelyek kiemelten érintik Dél-Szlovákiát. Mint mondta, tudomásul veszi, hogy a Híd céljai között a nemzetiségi jogok törvénybe foglalása is szerepel, de a déli régiók egészségügyi ellátásának és a nemzetiségi oktatás színvonalának emelése is ilyen téma.

„Nálam és a pártunkban ezek meghallgatásra találnak” – tette hozzá. A közös program kapcsán kérdésünkre Dzurinda azonban azt mondta, a kettős állampolgárság, vagy a Beneš-dekrétumok kérdésen nem született köztük megállapodás. „Erre eddig esélyünk sem volt” – jelentette ki az SDKÚ egykori vezetője arról szólva, hogy a két szereplő együttműködésre csak a közelmúltban jött létre. Ezen témákkal kapcsolatban Sólymos azonban nem pontosította, hogy milyen álláspontot igyekszik a közös programban átültetni a Híd. Annyit mondott, jó lenne előrelépni azokban a témákban, amelyek ma a múltból egyfajta teherként jelennek meg.

„Bízom benne, hogy a nehéz történelmi témákra is lesz megoldás, együtt fogunk dolgozni ezen” – tette hozzá Sólymos. Sólymos a sajtótájékoztatón kijelentette, nem állnak a populizmus és a félelemkeltés oldalára. „Azok oldalára, akik az uniós alapok rossz merítéséért Brüsszelt hibáztatják” – tette hozzá azzal, nem fognak hozzájárulni ahhoz, hogy egyesek az emberek frusztrációját az ország geopolitikai irányultságának megváltoztatására használják fel. A Híd vezetője arról beszélt, a magyarok 1998 utáni együttműködése Dzurindáékkal sikeres volt, együtt vezették az országot az Európai Unióba és a NATO-ba, így ez is a Kékekkel való közös munka mellett szól.

„A kevésbé fejlett régiók pozitív diszkriminációjára van szükség” – jelentette ki, és hozzátette, a nemzetiségi iskolák támogatására a Kisebbségi Kulturális Alaphoz (KKA) hasonló intézményt szeretnének létrehozni. De folytatni szeretnék a kisebbségek jogállásáról szóló törvénnyel kapcsolatos párbeszédet is. Arra az újságírói felvetésre, hogy a Szövetség sajtóosztálya szerint a Híd egykori tagságának 85 százaléka abban a pártban maradt, Sólymos azzal válaszolt, testületileg döntöttek az egységpártból való kilépésről, nem tudja, hogy mennyien maradtak. Jelenleg pedig a regionális struktúráik építésén dolgoznak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?