Dzurinda: ha az SDKÚ-DS hatalomra kerül, eltörli a szlovák állampolgársági törvény módosítását

Pozsony |

<p>Ha a választások után hatalomra kerül, teljesen törli a szlovák állampolgársági törvény szerdán a parlamentben elfogadott módosítását az SDKÚ-DS. Mikuláš Dzurinda pártelnök erről a szavazás utáni sajtótájékoztatóján nyilatkozott.</p>

A módosítást egy más, külön törvénnyel helyettesítené - azzal, amelynek tervezetét a legerősebb ellenzéki párt a héten ismertette.

Dzurindának meggyőződése, hogy erről a szándékáról a választások után a KDH-t is sikerül majd meggyőznie, a parlament legkisebb ellenzéki pártja ugyanis szerdán a koalíciós pártokkal együtt igennel voksolt a kormányjavaslatra.

Az SDKÚ-DS vezetője szerint a parlament mostani döntése nem szolgálja Szlovákia érdekeit, hiszen új kisebbséget teremt - azokét, akiknek ugyan Szlovákiában lesz az állandó lakhelyük, ám magyar állampolgárok lesznek. "Nem űzhetjük ki az állampolgárainkat az államkötelékünkből" - jegyezte meg a politikus arra az új törvényi rendelkezésre utalva, hogy az önként magyar állampolgárságot kérőket - egyes kivételekkel - megfosztják a szlováktól.

Dzurindáék saját javaslatának az a lényege - és a pártvezető ezt szerdán módosító javaslatként a kormány végül elfogadott tervezetéhez is benyújtotta -, hogy Szlovákia elutasít minden, a nemzetközi jog állampolgárságra vonatkozó, elfogadott és elismert elveivel ellentétes törvényt. "A második paragrafus arról szól, hogy a Szlovák Köztársaság nem ismeri el a magyar törvény hatályát" - közölte Dzurinda.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?