Dzurinda: Fico szociális állama nem létezik

Pozsony |

<p>Minden politikai párt tevékenységének van szociális dimenziója is - üzente csütörtökön Robert Fico koirmányfőnek Mikuláš Dzurinda. Az SDKÚ-DS elnöke hangsúlyozta, pártjának minden nyugdíjas számít, nem csak azok egy része. S a nyugdíjasokon kívül fontosak számára a fiatal családok és a középosztálybeliek, amelyeket és akiket ugyancsak támogatni kell. "Mélyebb válságból is sikerült kihúznunk az országot, mint a milyenben ma van. A jelenlegi kormány által hangoztatott szociális állam nem létezik" - mondta a legnagyobb ellenzéki párt vezetője.</p>

Dzurinda Fico mai kijelentéseire reagált. A miniszterelnök a parlamenti kérdések órájában a többi közt azt mondta, az ellenzék sohasem oktatgathatja a kormánykoalíciót a szociális állam építéséről. "Úgy, ahogyan Oszama bin Ládenből sohasem lesz a béke híve, ahogyan Thatcher asszonyból sem lesz Olof Palme, úgy Dzurindából, Miklošból a Radičovából sem lesz szociálisan érzékeny politikus. Soha. Egészen egyszerűen képtelenek megváltozni" - mondta Fico. Az SDKÚ-DS említett politikusai szerinte "a legszegényebb embereket nyúzták ebben az országban".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?