Dzurinda elutasította a „tákolmányt”

Pozsony |

<p>A Smer szerint a 2012. március 10-én esedékes előrehozott parlamenti választások után két forgatójönyv lehetséges.</p>

„Vagy jobboldali tákolmány, vagy biztonság” – mondta Robert Fico ma a közszolgálati Szlovák Rádió szombati párbeszédek című műsorában, ahol vitapartnere Mikuláš Dzurinda, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió elnöke volt.

Dzurinda elutasította a „tákolmány” kifejezést. „Mondhatnál jobboldali koalíciót is. Hisz neked is tákolmányod volt, Slotával és Mečiarr. Tartsunk meg azért egy színvonalat” – mondta Dzurinda azzal, hogy a Smerben is vannak egykori HZDS-esek, vagy a Munkásszövetség, a Demokratikus Baloldal Pártjának és a Szociáldemokrata Alternatívának a volt tagjai.

Fico szerint az SDKÚ némileg könnyítette a helyzetüket azzal, hogy kijelentette, a választásokat követően nem lép koalícióra velük. „Az egyik lehetőség, hogy a választások győztese fog kormányt alakítani, és az stabil kormány lesz, olyan, amilyenre az országnak szüksége van ezekben a nehéz időkben. A másik lehetőség, hogy több politikai pártból állü, gyenge kormány lesz” – véli Robert Fico, aki szerint márciusban a választónak könnyebb dolga lesz, mivel csak azt kell eldönteni, hogy olyan káoszt szeretne-e, amilyennek eddig is tanúja volt, vagy stabilitást.

Dzurinda szerint Fico azt fogja sugallni a kampányban a választóknak, hogy csak az egypárti kormány lehet stabil. „Az állampolgárok számára nem kevésbé attraktív lehet azonban egy olyan koalíció is, melyet egyenértékű pártok alkotnak, és kölcsönösen ellenőrzik egymást. Emlékeztetném Fico kollégát, hogy 1998-2002 között, mikor még az SDĽ tagja volt, a kormánykoalíciót tulajdonképpen kilenc párt alkotta” – tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?