DZSUNGA TUFÁK

BÉKÉS PÁL

Egy alkalommal a közértbe menet megállt a szolgáltatóház hátsó frontjánál, s mert éppen volt egy kis ráérő ideje, a szürke betonra krétával vagy puha vakolatdarabokkal karistolt feliratokat böngészte. Szíveket látott, bennük monogramokat, mások áthúzták a szíveket; megint mások nyilakkal és vércseppekkel egészítették ki. Magyarország–Románia 2:1!! Szeretlek Sanyi! Öcsi, kilóg a pöcsi. Hajrá, Honvéd! Kiesik az MTK!! Libások! Szeretlek Sanyi! Nem divat a kecskeszakáll, nyög a pápa, mikor kakál. Szeretlek Sanyi! Csucsu, 1/2 7-ig vártunk, gyere a Zsírosba. – És persze ősi ábrák: napsugaras rombuszok és fölfelé görbülő virslik két golyóval, az egyik különösen nagy méretű virsli alatt vörös krétás felszólítás: Ezt kapd el, ne a náthát!

A szolgáltatóház sarkán, a Keravill rakodóajtajánál nagybetűs, dülöngélő felirat nyomta el a kamaszfirkálmányokat: DZSUNGA TUFÁK.

A fordító többször egymás után elolvasta. Semmi értelme, döntött, és továbbment. De míg sorba állt a KÖZÉRT-ben a felvágottpult előtt, többször eszébe jutott a felirat. Dzsunga tufák. Valamit jelentenie kell. Megpróbálta visszafelé: Káfut agnuszd. Ez sem jelent semmit. Hazafelé is ezen morfondírozott. Otthon fellapozta az Akadémiai Értelmező Szótárt, csak úgy, a biztonság kedvéért. Hátha ismeretlen tájszók. Semmi. Illetve a tufák természetesen lehet a tufa főnév többes száma, s ez esetben egynél több, puha, vulkáni eredetű kőzetről volna szó, ám ezzel sem jutott előrébb. Arról nem is szólva, gondolta; hogy az anyagneveket ritkán használjuk többesszámban.

Másnap dolga volt a Belvárosban. Míg a buszra várt, unalmában a megálló tábláját böngészte. Halvány írást vett észre. Az alumínium táblára valaki azt firkálta zsírkrétával: Dzsunga tufák.

Este sétálni indult a lakótelepen. A falakat nézte. Az első dülöngélő feliratot az óvoda kerítésén látta meg: Dzsunga tufák. Az orvosi rendelő fehér kapuoszlopán: Dzsunga tufák és végig a tizenhatemeletes kékesszürke paneljein: Dzsunga tufák.

Kell, hogy jelentsen valamit, gyötörte agyát a fordító. Kell. Dzsunga. Dzsunka, Dzsungel. Dzsumbuj. A fejét rázta. Tufák. Gyufák. Tű-fák. Tű-fok. Gyötrődve baktatott tovább. Dzsinke, Johnka. Kofák. Kafkák. Nem, nem, csóválta a fejét kétségbeesetten. Hazafelé irányította lépteit. A járda szürke aszfaltján: Dzsunga tufák. Az újságosbódé alumínium oldalán: Dzsunga tufák. Az eső mállasztotta választási plakáton: Dzsunga tufák.

Késő este volt már, amikor megállt a ház előtt, amelyben lakott. Összehúzott szemmel bámult maga elé az útra. Még egyszer végiggondolta, rendszerbe szedte az összes lehetőséget. Nem jelent semmit, döntött azután hirtelen. Mintha megkönnyebbült volna. Fellélegzett.

Pillantása a kanális lefolyójára esett. Félarasznyi sárgásvörös téglaszilánk hevert mellette. Lopva körülnézett, látja-e valaki. Amikor meggyőződött róla, hogy egyedül van az utcán, felkapta a tégladarabot, és nagy, dülöngélő betűkkel felkarcolta a rücskös panelfalra:

DZSUNGA TUFÁK