Duray: két évig nincs ok MKP-Híd együttműködésre

Pozsony |

<p>A következő két évben nincs ok arra, hogy az MKP és a Híd-Most együttműködjön - véli Duray Miklós. Az MKP stratégiai alelnöke erről a SITA hírügynökségnek nyilatkozott. "Ez az időszak biztosan nem az együttműködésről szól majd, hanem arról, hogyan hódítsuk el a másik választóját" - mondta a politikus.</p>

Szerinte azok, akik a két párt megyei, helyi és parlamenti választások előtti lehetséges együttműködéséről beszélnek, inkább az új pártban készítik elő maguknak a talajt. Figyelmeztetett, hogy a Híd képviselői sorra járják az MKP színeiben megválasztott polgármestereket, s felkeresnek egyes MKP-s tisztségviselőket, hogy csatlakozzanak hozzájuk. "Ha olyan embereket igyekeznének megnyerni, akiket az MKP-nak nem sikerült, azt elfogadnám, jó alap lehetne az együttműködéshez. Ám az esetleges együttműködés alapja nem az, ha köpönyegforgatásra akarják rábírni az MKP egyes tisztségviselőit és híveit" - tette hozzá.
Megjegyezte, nem az a gond, hogy néhány száz tag kilépett az MKP-ból, hiszen hallja egyes párttagoktól, hogy egyesek távozását örömmel fogadják, mert kezdettől probléma volt velük. A gond inkább az, ha a kilépők összefognak, s próbálják megszerezni a választót, s választót állítanak szembe választóval, nem pedig programot a programmal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?