DUMA-KANYAR

1. Pályázaton nyert pénzből újulhat meg 2006 végéig Esztergom főtere, a Széchenyi tér. A munkálatok tavasszal kezdődnek a régészeti feltárásokkal – amelyek később is láthatóak lesznek a téren –, majd a jelenleginél nagyobb árnyat adó fasort telepítnek ide, új térburkolat kerül a régi helyére, a Városháza előtt csendes zuhatagot terveznek, valamint ide kerül Mária Terézia szobra is.

Horányi: A Fő tér felújítása már igen kívánatos feladat, kérdés, milyenre sikeredik. A zuhatag a forró városházi ülések hőfokát hűti majd?

Sinkó: Igazán ráférne a Széchenyi térre a megújulás! Jelenleg egy hatalmas parkoló a tér, az ügyeiket intéző helybéliek jönnek be ide, akiknek a postán, a bankokban, az önkormányzatnál van dolguk, vagy a börtönbe mennek látogatóba... Egy impozáns főtér talán lecsalogatná a turistákat is ide, a belvárosba, persze ehhez még sok egyéb is kellene ide, ahogy tervezik is az önkormányzatnál: éttermek, kávézók, szálloda, panzió. Prága egyik legnépszerűbb hoteljét az ottani várnegyedben épp egy ilyen börtönből alakították ki. Olyan népszer?, alig lehet szállást kapni itt. Persze a mi börtönünk is tele van: állítólag 300 %-os a kihasználtság... Ha így nézzük, jobban megy, mint a prágai!

Rafael: Egy vallomással tartozom a jövendőnek. Én: utcagyerek vagyok. Pontosabban: térgyerek; első tíz évem gyakorlatilag a Széchenyi téren telt; ott laktunk a sarkon, a 2. szám alatt. Tehát nekem nagyon nem mindegy, milyen lesz a tér. Minden, ami fontos, ott történt... Zugok, árnyak, padok nélkül, ami egy gyereknek elengedhetetlen, nem engedem! (Ha megkérdeznének, persze... Nos, ez most sem fog megtörténni!)

Schlett: Boldogabb városokban a „használtgatya-csere“ már rögvest a nagy, állítólagos rendszerváltás után megesett. Egomban „enyhe spéttel“ megy minden, csak a zabrálásban voltak fürgék egyesek!

2. Rendkívüli testületi ülésen döntött a képviselőtestület arról, hogy a december 5-i országos népszavazáson - amelyen a kettős állampolgárságról és a kórház-privatizációról döntünk -, egyúttal kikéri az esztergomi polgárok véleményét egy fontos helyi kérdésben is. A kérdés így szól: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az esztergomi polgárok egészséges ivóvízzel történő garantált ellátása érdekében Esztergom város önkormányzata karsztvizek feltárásával váltsa ki a sérülékeny, szennyezhető dunai vízbázist és a képviselőtestület kérje ki az állami tulajdonban lévő víziközmű-vagyon tulajdonjogát városi vízmű üzemeltetése céljából?”

Horányi: IGEN.

Sinkó: Egyetértek, persze, hogy egyetértek, bár mi már a vízszennyezés előtt is ásványvizet ittunk, főzni azonban a csapvízzel főztünk. Nem tudom, mi lenne a legjobb megoldás, a Duna vizéből inni sajnos nem biztonságos, tehát karsztvíz kellene. De hogy a vízműveket is le kell cserélni? – ebben nem vagyok biztos. Mégiscsak ők a szakemberek, csak tudnak valami jó megoldást, hogyan lehetne karsztvízhez jutni! Nem lehet igaz, hogy minden feladatot az esztergomi önkormányzatnak kell csinálnia ebben a városban!

Rafael: Nem árt a több lábon állás. A nyári ügy azonban öt másodperc alatt túlnőtt a szakmaiságon; politikai hisztériakeltésben nem kívánok részt venni továbbra sem. Tehát: no comment.

Schlett: Arról kell népszavazást tartani, hogy a kiskölköknek ne kelljen rákos vizet inni! Ha ezt lazán megoldanák, maradna energia másra. Mindig is a stupiditás a legnagyobb tömegpusztító erő!

3. Az elmúlt héten volt Márton napja. Egyre gyakoribbak a Márton-napi libatorok a környék éttermeiben, de a háziasszonyok is szívesen készítenek ilyen tájt libából ételt. Ettek a Márton-napi libából?

Horányi: Sőt még libakolbászt is ettem, persze egy jó ludaskása, vagy netán zsírjában sütött libamáj, Marcitól függetlenül is jó hatással van a kulináris érzékekre.

Sinkó: Aki Márton-napkor libát nem eszik... nem kockáztathattam meg, hogy egész éven éhezzek. Komáromból idén nem sikerült elhajtanom Esztergomig a szokásos libámat, mert nem értem el azt az idős nénit telefonon, akitől évről-évre vásárolni szoktam – de utóbb kiderült nem is volt már neki, mind eladta. Nem maradtunk így sem liba nélkül, mert évközben akciós pecsenye libákra tettünk szert, és esetünkben az olcsó húsnak nem volt híg a leve, így volt mit a ludaskásába aprítani.

Rafael: Rafael: Liba... libából nekem nem jutott. Pedig hogy szerettem gyerekkorom piroskáposztás libasültjeit, hatalmas libazsíros kenyereit (kinn a Széchenyi téren!), a ludaskáposztát, reggelire a töpörtyűt, istenem... Hogy szerettem... Ki főzne nekem ma ilyesmit?!

Schlett: Azt akarom, hogy mindenkinek egy tyúk főjön vasárnap a fazekában – mondotta egykoron a szoknyavadász IV. Henrik francia király. Mivel én egy gyalogjáró kisember vagyok, vasárnapra (vagy még szombat estére!) szeretnék magamnak megfőzni, egy bögyös-faros libát!