Drucker még nem tudja, leváltja-e Gašpart

drucker kiska
Pozsony |

Tomáš Drucker (Smer-SD-jelölt) belügyminiszter-jelölt készen áll a tárca személyzeti kérdéseinek határozott kezelésére, Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány funkcióját is beleértve. Drucker ezt szerdán közölte, az államfővel való találkozása után. Azt azonban egyelőre nem mondta meg, hogy leváltja-e Gašpart vagy nem. Először találkozni akar vele. 

Drucker elismerte, hogy Gašpar sorsáról Kiska is kérdezte. „Tudok gyorsan cselekedni, de nem tudom, hogy ez napokat vagy heteket jelent-e. Ezt a kérdést tegyék fel néhány nap múlva. Ugyanakkor kész vagyok arra, hogy a helyzetet határozottan kezeljem. Azt viszont nem lenne ésszerű most megmondani, ki lesz az új országos rendőrfőkapitány, ahogy az sem lenne ésszerű, ha leváltanék valakit, akivel nem beszéltem kellő mértékben” – mondta. „Tisztában vagyok a jelenlegi helyzettel, kész vagyok arra, hogy személyi kérdésekben határozott legyek, de először beszélni akarok az érintettekkel. Rövidesen megoldásra jutok” – biztosított.

Kapcsolódó cikkünk

A miniszterjelölt elismerte, hogy az egészségügyi tárcában akart maradni, és ezt az ajánlatot nem fogadta szívesen. „Viszont a leendő kormányfővel, Peter Pellegrinivel (Smer-SD) való beszélgetések után, illetve azok után, hogy nem volt egyetértés abban, hogy ki kerüljön erre a posztra, elfogadtam a jelölést. A másik ok az volt, hogy olyan embernek tartom magam, aki köztisztviselő, azaz részben felelősséget kell vállalnom azért, ami történt. Ha nem volt egyetértés, meg kell legalább próbálnom a helyzet stabilizálását – közölte azt is hozzátéve, hogy mivel nem belügyminisztériumi szakértő, nem is tud minden kérdésben azonnal állást foglalni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?