Dostál Bugárnak: ideje helyretenni az állampolgársági törvényt!

Pozsony |

<div>Ondrej Dostál, az SaS képviselője nyílt levélben szólítja fel Bugár Bélát, a Híd elnökét, hogy támogassa azt az állampolgársági törvény módosítására tett javaslatot, melyet Dostál Peter Osuskýval és Martin Poliačikkal együtt múlt héten nyújtott be a parlamentbe. Az SaS módosítása értelmében a törvényből törölnék azt a kiegészítést, amelynek alapján akaratukon kívül elvehetik az állampolgárságot azoktól, akik felvették egy másik országét.</div><div>&nbsp;</div>

A Híd most annak a Smernek és SNS-nek a koalíciós partnere, amelyik 2010-ben elfogadta ezt az "alkotmányellenes" törvénymódosítást - mutatott rá Dostál. "Mindkét párt azt állítja, hogy megváltoztak, és a magyarellenes nacionalizmus, amely jelen volt a politkájukban és amely a 2010-es állampolgársági törvénymódosítás valódi indítóoka volt, már a múlté. Ezért felszólítom a Híd pártot, hogy kormánytényezőként használja ki befolyását, és közös erővel minél hamarabb távolítsuk el az állampolgársági törvény alkotmányellenes részeit, amelyek következtében a szlovák állampolgároktól akaratukon kívül veszik el állampolgárságukat" - áll Dostál nyílt levelében. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?