Döntött a kormány: Tešedíkovo marad Pered

Pozsony |

<p>A várakozásoknak megfelelően ma elutasította a kormány azt a javaslatot, hogy hivatalosan is Perednek lehessen nevezni a falut. Marad a Tešedíkovo név. Hiába a népszavazás, hiába a 65 százalékos népakarat, a kormány másként döntött.</p>

Tessedik Sámuel, az európai gazdasági oktatás úttörője része a közös szlovák–magyar történelemnek, emlékét ezért ápolni kell, érvel a minisztérium. Perednek viszont semmi köze Tessedikhez azon kívül, hogy 1948-ban róla nevezték el szlovákul, természetesen a helyiek megkérdezése nélkül. Tessedik sosem járt Pereden, emlékeztet Pered polgármestere. „Korábban szobrot akartak neki állítani, de nem engedtük, épp erre hivatkozva. Hogy miért őt választották névadónak, érthetetlen” – tette hozzá. Borsányi emlékeztetett, hogy 1997-ben a kormány egyszer már elutasította a község névváltoztatási kérelmét. „Akkor a lakosság több mint nyolcvan százaléka támogatta, tavaly több mint hatvan. Mivel a falu nemzetiségileg egyre vegyesebb összetételű, legközelebb talán meg sem szavaznák, úgy járnánk, mint Gúta” – véli a polgármester.

A peredi lakosok tavaly március 10-én népszavazással döntöttek arról, hogy a település hivatalosan is a Pered nevet kapja. Ugyanazon a napon Gútán is szavaztak a névváltoztatásról (Kolárovo helyett legyen Gúta), de nem volt meg a szükséges részvételi arány.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?