Dolinková: A kormány hamarosan tárgyalni fog a kórházreformról

dolinkova k

A következő ülésén tárgyal a kormány a kórházoptimalizációról szóló törvénymódosításról – tájékoztatott Zuzana Dolinková (Hlas) egészségügyi miniszter a Robert Fico (Smer) kormányfővel folytatott megbeszélése után. A miniszter kérte, hogy a javaslatot gyorsított eljárásban tárgyalják.

„Köszönöm a pozitív hozzáállást, és hogy olyan jogszabálytervezetet fogadhatunk el, amely segíti a kórházhálózat optimalizálásának zökkenőmentes véghezvitelét, a helyreállítási terv egyik mérföldkövét, miközben a páciensek teljeskörű egészségügyi ellátásban részesülhetnek az ország valamennyi kórházában, az átmeneti időszakban is, hogy ne álljanak elő olyan kritikus helyzetek, amikor az orvosok távozása miatt osztályokat kell bezárni" – mondta a miniszter.

A módosítás célja, hogy 2024-ben minden kórházban ugyanúgy elérhető legyen az egészségügyi ellátás, mint jelenleg. „Még a szülések száma alapján megszüntetésre ítélt szülészeteket sem lenne szabad bezárni a kórházhálózat optimalizálása címén" – tette hozzá Dolinková. A javaslatról még szerdán tárgyal a miniszter Peter Kmec (Hlas) helyreállítási tervért felelős miniszterelnök-helyettessel.

Fico hozzátette, kész segíteni minden olyan változtatásban, amelyet gyorsított eljárás keretében kell megoldani. A találkozón elmondta, a miniszter türelmét kérte, valamint arra kérte Dolinkovát, egyeztessen az egészségügyi dolgozókkal. Hozzátette, elégedett a kormányprogramnak azzal a részével is, amelyet a miniszter dolgozott ki. „Elköteleztük magunkat amellett, hogy javítsuk az egészségügyi ellátást, valamint az orvosok és a többi egészségügyi dolgozó munkakörülményeit" – fogalmazott a miniszter.

Oskar Dvořák, a PS mozgalom egészségügyi szakértője elmondta, nagyra értékeli, hogy a miniszterelnök és a miniszter is kifejezte a kórházreform folytatására irányuló szándékát, és jelezték, hogy még ebben az évben el kell fogadni a törvénymódosítást. Azt is nagyra értékelte, hogy kijelentették, meg kell oldani a munkaerőhiányt. „Amit azonban a miniszterelnök és a miniszter nem említett, pedig kulcsfontosságú a szlovákiai egészségügy szempontjából, az például a járóbeteg-ellátás reformja és elsősorban a kórházépítés" – mondta Dvořák, hozzátéve, hogy a PS oda fog figyelni arra, mivel áll elő a kabinet a kormányprogramban.

A Szlovákiai Városok és Falvak Társulása és a Szlovákiai Kórházak Szövetsége is a kórházhálózat optimalizálásának elhalasztását kéri. Dolinková bejelentette, a hét elején tárgyal a kérdésről az önkormányzatok és a kórházak képviselőivel. „Nem kezdhetjük el a kórházhálózat optimalizálását, ha az azzal a veszéllyel jár, hogy a betegek nehezebben juthatnak el az egészségügyi intézményekbe" – közölte a miniszter.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?