Diszkrimináljuk a romákat az USA szerint

Pozsony |

<p>Nyilvánosságra hozta éves emberi jogi jelentését az amerikai külügyminisztérium. Míg globális szinten a terrorszervezetek kegyetlenségét, illetve a közel-keleti, afrikai, észak-koreai és oroszországi emberi jogi helyzet súlyosságát emelték ki, addig Szlovákiában a bíróságot, az igazságszolgáltatási rendszer hiányzó ellenőrzését és a romák diszkriminációját kifogásolták.</p>

A bíróságok kapcsán megemlítik, hogy az állam szelektíven alkalmazza a bírók elleni fegyelmi eljárást az elhúzódó perek miatt. „Egyes esetekben a hivatalok egyértelműen arra használták a fegyelmi eljárást, hogy megfélemlítsék az adott bírót, hogy az a feletteseik által támogatott felet részesítse előnyben” – áll a jelentésben. Kifogásolja azt a tavaly elfogadott rendelkezést is, amely előírja a bírók kötelező nemzetbiztonsági átvilágítását, mivel ez politikai nyomásgyakorlásra használható.

A 30 oldalas jelentés legnagyobb része a romák diszkriminációját bírálja. Kiemeli, hogy a mintegy 400 ezres kisebbség több mint fele a társadalom peremén, telepeken él. Megemlíti a tavalyi gölnicbányai és pozsonyi romaellenes tüntetéseket is. A jelentés alapján a romákat diszkriminálják az oktatásban, az egészségügyi ellátásban, a munkavállalás területén is, és sok szolgáltatást is csak korlátozott mértékben vehetnek igénybe. Megemlíti a jelentés, hogy a romákat nem engedik be minden vendéglőbe, fodrászatba és a tömegközlekedésben is diszkriminálják őket.

A Magyarországról készült jelentés ugyancsak bírálja a romák kirekesztését, de emellett foglalkozik a civil szervezetek megfélemlítésével és a médiapluralizmus visszaszorításával. Közel 60 oldalas fejezete részletesen kifejti a legapróbb emberi jogi problémákat is az országban, részletezi például az ezekhez kapcsolódó pereket és politikai állásfoglalásokat is. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?