Díszkivilágítást kapott a bazilika

Kigyúltak június 26-án 22 órakor az esztergomi bazilika díszkivilágításának fényei. A mintegy 250 reflektor megközelítőleg 80 kilowatt teljesítménnyel világítja meg a magyar kereszténység egyik fontos jelké-pét. Az épület ünnepi fényeit Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke kapcsolta fel.

Mint arról korábban hírt adtunk, Esztergom fő látványosságának díszkivilágítása egy 2004-ben kiírt közbeszerzési pályázat nyomán valósulhatott meg, melyet a Turizmus Rt. is támogatott. A pályázaton elnyert összegből nemcsak a székesegyház, hanem számos esztergomi középület, templom, nevezetesség közvilágítását is biztosítják. A múlt vasárnapi ünnepélyes avatás alkalmával az önkormányzat szórakoztató programokat szervezett: a fények kigyúlása előtt az Erzsébet parkban felállított színpadon fellépett a Szépülő Városközpont, Homonyik Sándor, Sasvári Sándor és Balázs Fecó. Az esemény résztvevőit Kolber István regionális fejlesztési miniszter köszöntötte, és beszédet mondott Dr. Erdő Péter bíboros prímás. A rendezvény zenei aláfestését a MÁV szimfonikus zenekara, a késő estig tartó utcabálhoz a muzsikát a Memory Band szolgáltatta.

Az ünnepség alkalmával 18 órától Paskai László bíboros, nyugalmazott érsek celebrált misét a főszékesegyházban, majd Szili Katalin ünnepélyesen átadta Meggyes Tamás polgármesternek a világító berendezés jelképes kulcsát. Az elnök asszony ünnepi beszédében kifejtette: „Esztergom a magyar történelem, a kultúra és az egyház bölcsője. Büszkék vagyunk hagyományainkra, a múlt örökségeire, kincseire, melyek őrzésében Esztergom ismét nagy szerepet vállal. Értékeink fokozott szerephez jutnak az Európai Unióban, ahol az egyetemes kultúrát is képviseljük.” (lőrincz, mn)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?