Déli szerenád Bugár Bélának

Inám. A minden fontos részletre figyelő rendezők már Ipolyság határában kitették az alkalmi útjelző táblát: merre vezet az út Inámra, a harmadik mézfesztiválra.

A pártelnök és a mézkirálynőSomogyi Tibor felvételeA takaros, alig ötszáz lelket számláló Ipoly menti faluban a helybeliek ezen a szombat délelőttön is szorgoskodtak: a méhészek Jókai Tibor mérnök és más szakember előadását hallgatták, a hölgyek pedig a közeli közösségi házban a helyi iskolások műsorszámainak tapsoltak.

Nagy József polgármesteren sem fáradtság, sem izgalom nem látszott: magabiztosan irányította a lelkes szervezőgárdát. Óramű pontossággal és ízlésesen állították ki azokat a mézből is készült édességeket, amelyekkel az idei mézkirálynő-jelöltek neveztek a versenybe. Kora délután érkezett meg a várva várt vendég: Bugár Béla, éspedig nem szolgálati gépkocsival és sofőrrel, hanem azzal a Škoda Octaviával, amelyet az MKP bérelt a választási kampányra. Már kanalazták a vendégek a gulyást, amikor menyecskék érkeztek az ablak alá és dalra fakadtak. – Jól tudjuk, hogy szerenádot éjjel illik adni, de mit tegyünk, ha az elnök úr csak néhány órát tölt a falunkban. Én Rózsahegyen élek már több évtizede, onnan utaztam a szülőfalumba, hogy személyesen is láthassam Bugár Bélát. Elhoztam magammal a féltve őrzött népviseletemet. Itteni barátnőimmel sok-sok év után öltöttük fel újra ezeket a ruhadarabokat és így daloltunk. Délben, de annál nagyobb tisztelettel – vallotta meg Cisárik Ilona. Hasonló meghatottsággal szólt odabenn a díszvendéghez Lénár Károly pápai káplán, a falu szülöttje, aki bibliai példát idézve hangsúlyozta: – Rátok tekint, cselekedeteiket figyeli a szlovákiai magyarság, ezt sosem feledjétek! E szavak erkölcsi hitelét, súlyát a neves közéleti személyiség élete nyomatékosítja, akit szókimondása, hite miatt a letűnt rendszerben hosszú évekig börtönbe zártak.Délután gyarapodott a látogatók száma az Új Szó és a Vasárnap közös sátoránál is. Az egyik méhész rosszallóan nyújtotta át azokat az újságkivágásait, amelyekben rossz szóval illetik a méheket. – Méghogy részegesek ezek a szorgalmas élőlények! – mutat rá az egyik cikkre. Oroszlány János a közeli Sirakról érkezett. – Nem tudom, hány esztendő után mondhatom el, hogy szombaton olvasom az aznapi Új Szót! Nálunk és a környékünkön ugyanis a postást csak a hétfői számmal együtt hozza az múlt heti szombatit – dohogja. A lapterjesztést felügyelő kollégánk, Csontos Éva azt válaszolja, tud ezekről a gondokról, amelyek reményei szerint őszre megoldódnak.

Mindeközben a zsűri valóban nehéz helyzetben van, hiszen mielőtt a tizennégy mézkirálynő-jelöltet megszemléli, a süteményeiket kell megkóstolnia. A vendégként meghívott Szalai Melinda, akit a magyarországi méhészek nemrég választottak szépségkirálynőjükké, látható rutinnal csipeget, a közismerten édesszájú Bugár Béla örömmel kóstolgatja a csábító tortákat és a különféle mézeskalácsokat. Hamerlik Richárd, az MKP egyik képviselőjelöltje viszont nehezebben viseli ezt a megpróbáltatást, hiszen itt az édességeket csak mézborral lehet leöblíteni, ami finom, de ugyancsak mézédes. Délután ötre érkezett el a nap fénypontja, amikor kihirdették, hogy az idei mézkirálynő a helybeli Gemer Katalin, első udvarhölgye az ugyancsak inámi Skerlec Nóra, a második pedig a csábi Híves Mária. Kiszivárgott értesüléseink szerint a rendezvény egyik legcsinosabb jelöltje mindenképpen a dobogó valamelyik fokára került volna, ha Bodzsár Gyula műsorvezető kérdésére nem azt válaszolja, hogy ő bizony nem szereti a mézet...

Még egy közös fotó Sőtér Kálmán, inámi származású méhész szakíró és neves szakember emléktáblája előtt, s a vendégsereg lassan hazaindul. A helybeliek pedig diszkóba. Nagy József polgármester pedig fáradhatatlan segítőtársaival együtt elégedetten sóhajthat fel, mert ez a sikeres rendezvény egyre inkább a régió és a méhészkedés jeles eseményévé rangosodik. (Sz. J.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?