Decemberben 150 eurós rendkívüli 13. nyugdíjat kapnak a nyugdíjasok

pénz euró

Idén nem csupán novemberben kapnak 13. nyugdíjat az idősek, hanem decemberben is – másodjára egységesen 150 eurót az összes jogosult. Erről hétfői ülésén döntött a kormány, a javaslatot gyorsított eljárásban tárgyalja meg a parlament.

A munkaügyi tárca átalakítja a jelenlegi 13. nyugdíjt, a cél, hogy 2024-ben az átlagnyugdíj alapján határozzák meg az összegét.

„Mivel technikai okokból ezt a módosítást idén már nem lehet végrehajtani, áthidaló megoldásként azt javasoljuk, hogy minden nyugdíjra jogosult 150 eurós 13. nyugdíjkiegészítést kapjon 2023 decemberében” – ismertette a javaslatot a minisztérium.

Erik Tomáš (Hlas) munkaügyi miniszter szerint arányaiban ez az összeg megfelel annak az időszaknak, amennyit az új kormány hivatalban tölt el ebben az évben. „Ennek az egyszeri hozzájárulásnak a teljes összege 220 millió euró, tehát az összes nyugdíjra jogosultnak 220 millió euróval több jut idén” – hangsúlyozta a kormány ülését követően.

A javaslatot a parlamentnek kell jóváhagynia, a megszavazott törvénymódosítás a kihirdetése napján életbe lép.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?