Danko vezeti az SNS listáját

Andrej Danko

Az SNS jelöltlistáját Andrej Danko pártelnök vezeti, őt az SNS alelnökei és képviselői követik. A második Jaroslav Paška, majd következik Eva Smolíková, Anton Hrnko és Gabriela Matečná földművelésügyi miniszter. Az információt Zuzana Škopcová, a pártelnöki iroda vezetője is megerősítette.
   

A listán az 5-ös sorszámú jelölt Štefan Zelník, őt Tibor Bernaťák, az SNS frakcióvezetője, valamint Dušan Tittel és Karol Farkašovský képviselők követik.

Danko már korábban kilátásba helyezte: ahhoz, hogy valaki felkerülhessen az SNS jelöltlistájára, be kell lépnie a pártba. Ezzel összefüggésben a múlt héten bejelentette, hogy Martina Lubyová oktatási miniszter kérvényezte a felvételét, a párt pedig jóváhagyta a kérelmet

Az SNS elnöke a szerdai sajtótájékoztatón arról is beszámolt, hogy Tibor Mikuš, a volt nagyszombati (Trnava) megyefőnök is rajta lesz a listán. Mikuš korábban a HZDS tagja volt. Az SNS listájáról vág neki a jövő évi választásoknak Zdenko Čambal, Holics (Holíč) polgármestere is. A 25-ös sorszámú jelölt Alena Bašistová képviselő lesz, aki az előző választásokon a Sieť párttal jutott be a parlamentbe, és nemrég belépett az SNS-be.

A lista utolsó, 150. helyéről a poprádi (Poprad) polgármester, Anton Danko vághat neki a választásoknak, aki viszont nem tagja az SNS pártnak.

A parlamenti választásokra 2020. február 29-én kerül sor. Választásra jogosult minden 18 év feletti állampolgár. A hivatalos kampányidőszak már megkezdődött. Az egyes politikai pártoknak és mozgalmaknak 2019. december 1-ig kell leadniuk a jelöltlistájukat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?