Danko örülne, ha Szerbia mihamarább az EU tagja lenne

Andrej Danko
Belgrád/Pozsony |

Ma új fejezet kezdődik a szlovák-szerb kapcsolatokban – jelentette ki Andrej Danko parlamentelnök a szerb parlamentben mondott beszédében. Szerbiának sikeres folytatást kívánt.

Danko a belgrádi látogatása során többször is megismételte, hogy örülne, ha Szerbia mihamarabb az Európai Unió tagja lehetne. Kijelentette, hogy Szlovákia az integráció során szerzett tapasztalatait szívesen megosztja Szerbiával. Hozzátette: azáltal, hogy Szlovákia az EU-ba került, számos lehetőség nyílt meg számára.

„Az EU-tagság természetesen komoly döntés” – közölte azzal, hogy az EU egy jó projekt, bár megvannak a maga hibái. De több előnye van, mint hátránya. Azt a tanácsot adta a szerbeknek, hogy a tárgyalások során határozottan álljanak ki az akaratukért és a nemzeti identitásukért.

Danko a beszédében történelmi kérdésekre is rátért, és hangsúlyozta, hogy tanulni kell a történelemből. A szerbeket és a szlovákokat magabiztos nemzeteknek nevezte. A Szerbiában élő szlovákokat is megemlítette, és megköszönte, hogy Szerbia segít az ott élő szlovákok identitásának a megőrzésében.
 

„Örülnék, ha továbbra is pozitívan viszonyulnának a szlovákokhoz. A szlovákok állandó részét képezik a Szerb Köztársaságnak” – hangsúlyozta Danko. A szlovákok és a szerbek szerinte közel állnak egymáshoz. A kapcsolattartáson azonban még lehetne javítani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?