Danko: Nem kampányolnék aktívan az államfői posztért

Andrej Danko
Pozsony |

Andrej Danko, a parlament és az SNS elnöke a TASR-nek elmondta, hogy amennyiben a pártja felkérné, jelöltetné magát a 2019-es köztársasági elnöki választásokon. Azt azonban hozzátette, hogy nem folytatna aktív kampányt.

 

„A helyzet nagyon változó, egyelőre úgy néz ki, hogy senki nem kívánja jelöltetni magát a pártból. Hozzáteszem, hogy számunkra nem az államfői, inkább az európai választások a fontosak. Amennyiben a pártom felkér, elvállalom a jelöltséget, de vitákban részt venni és kampányolni nem fogok. Úgy fogom venni a jelöltséget, mint egy kötelező feladatot" – mondta Danko, akinek ennek ellenére meggyőződése, hogy az SNS-nek jelöltet kell találnia, tekintve, hogy az igyekezet ellenére sem sikerült közös koalíciós jelöltben megegyezni.

Danko szerint nem valószínű, hogy a Smer-SD is támogatná a jelöltségét. „Erről soha nem beszéltünk. A Smer-SD biztosan saját jelöltet fog indítani, de hogy ki lesz az, azt nem tudom" – jegyezte meg.

Arra a kérdésre, hogy mi lesz a pártjával, ha megválasztják, azt válaszolta, hogy ez nem fog megtörténni. „Azt szeretném, ha a pártomnak több százalékos támogatottsága lenne 2020-ban, mint 2016-ban volt. Azért, hogy nagyobb politikai hatalommal rendelkezzünk. Ezt köztársasági elnökként nem tudnám elérni. A felmérésekben jól szerepelünk, de nem állunk nyerésre. Megvannak a biztos befutók, azok, akiknek nagy esélyük van nyerni, ha indulnak a választásokon. Nem tudom, Miroslav Lajčák végül hogy dönt, de a jelek arra utalnak, hogy indulhat" – zárta Danko.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?