Danko: A lejáratásomra tett kísérleteket büntetőjogi szinten fogom kezelni

Andrej Danko
Pozsony |

A várt szenzáció elmaradt, és most azon igyekeznek, hogy bármi áron hozzájussanak a doktori értekezésemhez, egyetlen céllal – hogy manipuláljanak vele. Ezt Andrej Danko, az SNS párt és a parlament elnöke közölte a jogászi végzettségének, illetve az ilyen címének a kétségbe vonásával kapcsolatban.

 

Danko megismételte: a doktori munkája nem titkos, és az erre jogosult személyeknek van hozzáférésük. „A munka körülbelül 20 éve íródott, ezért az akkor érvényes szabályok szerint kell azt megítélni” – figyelmeztetett. Mint elmondta, bár elegendő bizonyítéka van a megszerzett végzettségéről, attól tart, hogy további próbálkozások lesznek a személyének a lejáratására. „Nyilvánosan kijelentem, hogy legközelebb büntetőjogi szinten fogom kezelni az ehhez hasonló ügyeket” – mondta.

 

Kapcsolódó cikkünk

Doktor Danko

Danko emellett köszönetet mondott a rendőrségnek és az ügyészségnek, hogy előreléptek Ján Kuciak újságíró és jegyese, Martina Kušnírová meggyilkolásának az ügyében. „Bízom benne, hogy a valódi tetteseket sikerült elfogniuk, és hogy a gyilkosság okára és a megrendelőkre is fény derül” – közölte.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?